Connect with us

Sztori

(18+) Szörnyű tragédia történt Mohácson: lelőtte beteg feleségét, majd magával is végzett egy férfi

A férfi értesítette a rendőrséget, hogy lelőtte a feleségét, majd közölte, magával is végezni fog.

Borzalmas tragédia történt csütörtök éjszaka Mohácson. Egy helyi férfi arról tett bejelentést nem sokkal éjfél előtt a rendőrségre, hogy lelőtte feleségét és magát is meg fogja ölni. A hatóságok egyből a helyszínre siettek, a házhoz érve pedig megpróbálták elérni a férfit, de a kapcsolatfelvétel sikertelen volt.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységét is a helyszínre riasztották, akik bementek a házba, de a 66 éves nőt és a 74 éves férjét is holtan találták az épületben – olvasható a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A férfi búcsúlevelet is hagyott, amiben azzal magyarázta tettét, hogy a felesége súlyos beteg volt. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel a feleségét, majd újabb lövéssel magát ölte meg – írják a police.hu oldalon.

Az elkövetéshez használt pisztolyt a nyomozók lefoglalták. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben, a bűncselekmény körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van.

Ha ön úgy érzi, segítségre lenne szüksége, Magyarországon hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top