Connect with us

Sztori

A Weöres Sándor Színház dolgozója volt a kilencedik emeletről lezuhant fiatal

A rendőrség vizsgálja, mi történt.

Ahogy arról lapunk is beszámolt , Szombathelyen a Rohonci út egyik társasházának kilencedik emeletéről vasárnap hajnalban lezuhant le egy fiatalember, akinek életét már nem lehetett megmenteni.

Az Ugytudjuk.hu értesülései szerint a 22 éves férfi a szombathelyi színház dolgozója volt. Ezt az információt lapunknak több forrás is megemlítette.

Hogy pontosan mi történt, azt egyelőre nem lehet tudni, Cser Zsófia rendőr százados, a Vas VMRFK sajtóreferense a kérdésünkre válaszolva elmondta, a haláleset körülményeinek tisztázására a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.

A Weöres Sándor Színház honlapjára már hétfőn felkerült egy gyászhír, amiben az állt, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt egy díszítő kolléga. A 2018 januárja óta dolgozott az intézményben, a társulat munkatársainak szavazatai alapján 2019-ben megkapta a háttérdolgozók elismerését, az Opel különdíjat.

(Címlapképünk illusztráció, nem az eset helyszínén készült.)

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top