Connect with us

Sztori

(18+) Szörnyű rendőrgyilkosság történt

A kiskorú fiatal a szörnyű kettősgyilkosság után önkezével vetett véget az életének.

A kanadai Edmortonban csütörtök éjjel egy családi vita miatt egy 55 éves édesanya riasztott a rendőröket, a helyszínre pedig két fiatal tisztet vezényeltek ki. Az érintett ház előtt egy mindössze 16 éves fiú várakozott, a kezében pedig egy fegyver volt. A rendőröknek idejük sem volt a menekülésre, ugyanis a tinédzser szinte azonnal tüzet nyitott rájuk.

A lövések mindkét rendőrt eltalálták, akiket bár kórházba szállítottak, de olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy az életüket már nem lehetett megmenteni, mindketten elhunytak.

Devin Laforce, az edmontoni rendőrség nyomozási főosztályvezető-helyettese a történtekkel kapcsolatban elmondta, a kollégái nem tudták, hogy a fiatalnál fegyver van, ezért felkészületlenül érte őket a helyzet, valamint egyikük sem nyitott tüzet támadójuk ellen – írja a Tények.

Hozzátette, a lövöldözés során a fiú édesanyja is megsérült. A fiatal lövöldöző az eset után egyből öngyilkos lett, így már sosem adhat magyarázatot a szörnyű tragédiára.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, Magyarországon hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top