Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:Összeomlott Galambos Lajos: „esélyt sem adtak”

 A bíróság elutasította Galambos Lajos azon kérelmét, amellyel el szerette volna halasztani a börtönbe vonulását. A kirendelt igazságügyi orvosszakértő csak részben látta indokoltnak a közvetlen életveszélyre való hivatkozást, így a sztár mégsem úszhatja meg a börtönbüntetést.

A Budaörsi Járásbíróság, mint perbíróság, a kérelmet határidőben elbírálta, és 2023. február 28. napján határozatában elutasította, mivel annak törvényes oka nem áll fenn, így a halasztás nem engedélyezhető. A bíróság döntése nem végleges, az ellen fellebbezésnek van helye, azonban ez a börtönbüntetés megkezdésére halasztó hatállyal nem bír

– írta a Budapest Környéki Törvényszék szerdán a közleményében. Közben a zenész és ügyvédje, dr. Csontos Zsolt interjút adott, méghozzá Hajdú Péter műsorában, ahol reagáltak a történtekre. Az ügyvéd úgy fogalmazott, hogy a bíróság kirendelte az orvosszakértőt, aki szakkonzulenst is bevont maga mellé, mielőtt döntést hozott.

A közvetlen életveszélyes állapot fennállását csak részben látják igazoltnak, és véleményük szerint ügyfelem betegsége a büntetés-végrehajtás keretein belül is kezelhető és orvosolható

– hangsúlyozta dr. Csontos Zsolt, aki hozzátette az ítélet nem jogerős, így természetesen fellebbezést fognak benyújtani. „Ennek legfontosabb oka, hogy a szakértői vélemény személyes vizsgálat nélkül, a korábbi orvosi vizsgálatok eredményein alapulva született” – tette hozzá.

Lajcsit leginkább az bosszantja, hogy esélyt sem adtak neki, hiszen néhány nap alatt, gyorsított eljárásban hozták meg a döntést

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top