Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:Mégis óriási változások jönnek a jogosítványoknál

Digitális jogosítvány, a bírságok határokon átívelő behajtása, próbajogosítvány – ezek is szerepelnek az Európai Uniónak a közlekedésbiztonság javítását célzó csomagjában.

A csomag célja, hogy 2050-re az Európai Unióban a nullához közelítsék a halálos közeledési balesetek számát – írta a 24.hu. A célhoz új szabályokat is rendelnek az európai jogalkotók, amelynek keretében kiemelten foglalkoznak a fiatal sofőrökkel, az alkoholos és módosult tudatállapotban vezetés elleni fellépéssel és a szabályszegők büntetésének határokon átívelő, szigorodó behajtásával.

Az Európai Parlament napirenden lévő javaslata többek között kötelező egészségügyi vizsgálatot írna elő a jogosítvány megújításához, kezdőknek pedig kétéves „próbajogosítványt” vezetne be az összes tagállamban. Megújítanák továbbá mind az elméleti, mind a gyakorlati járművezető-képzést, hogy a sofőröket jobban felkészítsék a valós vezetési helyzetekre.

Külön rendelet szabályozná digitális vezetői engedélyek bevezetését és kötelező elfogadását, azaz mobiltelefonra tölthető, a fizikai vezetői engedéllyel egyenértékű jogosítványokat vezetnének be.

Az új szabályok alapján a személyautókra érvényes B kategóriájú jogosítvánnyal legfeljebb 4250 kilogramm tömegű járművet lehet majd vezetni a jelenlegi 3500 kilogrammos korlátozással szemben. Ezzel a nagyobb súlyú elektromos járművek vezetésére való átállást segítenék.

Az EP közlekedésbiztonsági csomagja hatékonyabbá tenné a szabálysértési bírságok behajtását is, ha azokat egy másik tagállamban vetik ki valakire. Arra már van uniós szabály, hogy a bíróságok határokon átívelő módon kikényszerítik a behajtást gyorshajtás, a biztonsági öv mellőzése vagy vezetés közbeni telefonálás esetén.

A tervezet az alábbi leggyakoribb szabályszegésekre is kiterjesztené a tagállamok közti együttműködést:

  • nem megfelelő követési távolság tartása;
  • veszélyes előzés;
  • veszélyes parkolás;
  • záróvonal átlépése;
  • menetiránnyal szembeni vezetés;
  • a mentősávok használatára vonatkozó szabályok be nem tartása;
  • túlterhelt járművel közlekedés.

A visszaeső elkövetők esetében a vezetéstől való eltiltás ugyancsak határokon átívelővé válna. Ha tehát valakit az egyik tagállamban eltiltanak a vezetéstől, azt az EU-n belül máshol sem kaphat majd vezetői engedélyt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top