Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:Hatalmas változás a háziorvosnál,ezentúl csak így…

Takarákossági célból korlátozásokat vezetnek be a háziorvosok által kérhető laborvizsgálatok terén – mondja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

A szakember egy hivatalos levélre hivatkozva ír erről a 444 oldalán megjelent cikkében. A levelet a napokban küldték ki egyes Pest megyei háziorvosoknak. A tartalma alapján a jövőben a háziorvosok legfeljebb 15 laborparamétert kérhetnek egy-egy alkalommal pácienseik részére. Emellett csupán úgy kérhetnek sürgős laborkéréseket, ha ennek okát részletesen meg is indokolják. Az indokoltság elbírálásáról a laborszolgáltató orvosigazgatója dönt a rendelkezésére álló adatok alapján.

laborvizsgálatok számát anyagi okok miatt kell visszafogni. A jelenlegi gyakorlat ugyanis rendkívül veszteséges, különösen annak tükrében, hogy az energiaárak növekedése és az infláció a laborszolgáltatás költségeit is megdobta. A probléma országos szintű, emellett Kunetz szerint azért is jelentős, mert az egész egészségügyi ellátórendszerre komoly nyomást helyez.

Mint írja, amit eddig a háziorvosok saját kompetenciájukkal meg tudtak oldani, az most az új szabály miatt nagy részben a már eleve rendkívül leterhelt sürgősségi ellátásra hárul majd. „Elég valószínű, hogy a legtöbb kolléga ezek után inkább SBO-ra küldi majd a betegeket, ezzel további ellátási problémákat generálva” – fogalmazta meg egy érintett orvos.

Kunetz Zsombor kifejti, az intézkedés azokat a betegeket is negatívan érinti, akiknél a sürgős laborvizsgálati kérést nem az egészségi állapotuk, hanem a rendszer eddigi hiányosságai indokolták. „Ugyanis amikor a beteg hamarabb kap időpontot CT-, vagy MR-vizsgálatra, ahova vinnie kell a vesefunkciós laboreredményét, mint magára a laborvizsgálatra, akkor csak így, sürgős kérésként lehetett a vizsgálatokat időponton teljesíteni” – mutat rá a szakértő.

FRISSÍTÉS

Visszavonta az a magánszolgáltató a háziorvosok laborvizsgálat igénylő korlátozását, amely az országban számos helyen lát el közfinanszírozott laboratóriumi szolgáltatást, írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444-en.

A szakértő július 10-én megjelent cikkében írt arról, hogy Pest megyei háziorvosok kaptak levelet arról, hogy országos szinten korlátozhatják a betegek laborvizsgálatait. A levélben az állt, hogy 15 darabban korlátozzák az egy kéréssel kérhető laborparaméterek számát, azaz egyszerre 15-féle elem kérhető. Továbbá az is szerepelt benne, hogy a korlátozás vonatkozik a háziorvosok által kérhető sürgős laborkérésekre is, a jövőben indokolni kell ezek okát, a sürgősség tényét pedig a laborszolgáltató orvosigazgatója dönti majd el.

Ezeket az intézkedéseket most visszavonták, és mint írják:

a bevezetni kívánt változtatás miatt betegellátás nem maradhat el, a szükséges laborvizsgálatok továbbra is elrendelhetőek.

Kunetz emlékeztet, hogy a korlátozásokra eredetileg azért lett volna szükség, mert a laborvizsgálatok száma nyolcszorosan haladta meg azt a mennyiséget, amely vizsgálatszámot a NEAK teljes áron finanszírozott. „Valószínűleg itt is az előkészítetlenség miatt csúszik a teljes államosítás, addig is veszteségbe kényszerítve a magánszolgáltatókat”, jegyezte meg a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top