Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:Elhunyt Török Péter

Hosszan tartó, súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Török Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi főtitkára.

Az MLSZ hétfői beszámolója szerint labdarúgóként 1973-as visszavonulásáig a Haladás VSE-ben szerepelt. Már játékosként edzősködött az ifjúsági csapat mellett, később pályaedző lett, 1981-ben pedig átvette a szakmai munka irányítását a szombathelyi együttesnél, amelyet öt szezonon keresztül vezetett. Az 1986-os világbajnokság után rövid ideig a válogatott pályaedzői posztját is betöltötte.

Később a görög Olimpiakosz Pireusznál volt másodedző Komora Imre mellett, majd a norvég Myre csapatának szakmai munkáját irányította. A kilencvenes évek elején ismét a Haladásnál volt vezetőedző, majd legnagyobb sikerét a Kispest-Honvéd kispadján érte el, ugyanis 1996-ban elhódította a Magyar Kupát a piros-feketékkel – közölte az MTI.

Sportvezetőként két időszakban a Haladás VSE ügyvezető elnökeként tevékenykedett, majd 1987-ben az MLSZ közgyűlése az első önálló főtitkárának választotta meg, ezt a munkakört 1989 decemberéig látta el

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top