Connect with us

Sztori

Súlyos döntés született: létfontosságú szűrővizsgálat szűnik meg Magyarországon

Súlyos döntés született: létfontosságú szűrővizsgálat szűnik meg Magyarországon

Vasárnap éjfélkor leáll az újszülöttkori SMA-szűrés, pedig 2022 novembere óta kilenc csecsemőnél mutatták ki a gerincvelői izomsorvadást, mielőtt még megjelentek volna a tünetek – tudta meg az RTL Híradó.

Az SMA Egyesület szerint az érintett szülők megdöbbentek a döntésen, és levélben kérik, hogy folytatódhasson a program. A kérdésben a Belügyminisztérium is megszólalt.

December 31-től megszűnik az újszülöttkori SMA-szűrés – tudta meg az RTL Híradó.

Így már csak a vasárnap éjfélig megszületett gyerekeknél lehet kérni az SMA vizsgálatot.

A kezelőorvosoktól értesültünk, hogy ez befejeződik december 31-én. Úgyhogy elég megdöbbentő volt, mert azt hittem, hogy elindult valami, ami innentől kezdve már halad a maga útján, de nem

– mondta a Híradónak Buday Krisztina, az SMA Egyesület elnöke. Az SMA egyesület ezért levelet írt az országos kórházi főigazgatóságnak, amiben kérték, hogy támogassák a program folytatását.

A riport egyébként több olyan esetet is bemutat, amikor az időben észlelt SMA-betegség megmentette a baba és a család jövőjét.

A Belügyminisztérium ugyanakkor egyelőre hajthatatlan, így azt írták: az SMA-szűrőprogramra eddig több mint 400 millió forintot költöttek,

most feldolgozzák a szűrések adatait, és az ezekből leszűrt tapasztalatok alapján döntenek a szűrőprogram további finanszírozásáról.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top