Connect with us

Celebek

Rippel Feri azt hitte, legyőzhetetlen. A vereség után még volt egy utolsó próbálkozása, de Demcsák Zsuzsa határozott volt, mennie kellett

Érdekesen reagáltak a játékosok.

Volt néhány ellentmondásos figurája az idei Farm VIP műsorfolyamnak, és még hol a vége… A TV2 celebrealytijének első szakaszában Rékasi Károlynak voltak furcsa megnyilvánulásai, elsősorban Szabyestre volt „kihegyezve” a színész, ám azért a fiatal youtubert is a nem mindennapi karakterek közé lehet sorolni, hiszen eléggé egyéni látásmóddal közelített (néha inkább nem) a közös munkához.

Az utóbbi időszakban Rippel Feri ilyen-olyan megnyilvánulása okozott fejtörést nézőknek, játékosoknak egyaránt. A világhírű artista hol ezt mondta, hol azt, néha ellentmondásba keveredve önmagával. Nagyon magabiztos volt, olyannyira, hogy amit az előző párbajnál nem, most meglépte, kihívta Johnnyt párbajra, miután ő kapta a legtöbb útilaput a többiektől. Sejthette, hogy a testépítő-influenszer erő feladatot fog választani, de ez nem riasztotta el a szándékától.

Johnny aztán gyorsabban hajlítgatta a vasat, így nyert, maradt, Rippel Feri pedig saját taktikájának áldozataként volt kénytelen hazamenni. Az artista tett ugyan még egy utolsó kísérletet, azt firtatva, hogy a két leesett fémrúd kié lehet, de Demcsák Zsuzsa egyértelműen jelezte, hogy azok is arra vártak volna, hogy Feri meghajlítsa őket. A játékosok zöme nem szomorkodott Rippel Feri távozásának ténye felett.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top