Connect with us

Sztori

Porcukor helyett tisztítószert szórtak az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn, óriási a baj,több gyermek kórházba került.

Fatális tévedés történt szerda reggel a pilisborosjenői Mesevölgy Óvodában – tudta meg a Bors.

Információink szerint tisztítószer került porcukor helyett a kicsik reggelijébe. Az óvódánál mentő- és rendőrautót is láttak.

A Bors információi szerint több kisgyerek is rosszul lett szerdán délelőtt a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában, miután tévedésből tisztítószer került a reggelijükbe porcukor helyett. Lapunknak egy szülő elmondta: az óvódánál mentőautót és rendőröket is láttak, úgy tudják, több gyermek kórházba került.

Feltehetően tálaláskor történhetett a fatális tévedés, összekeverték a porcukros zacskót a tisztítószeressel. A reggeli után nem sokkal több kisgyerek is fájlalta a hasát, állítólag az egyik olyan erősen hányt, hogy jobbnak látták kihívni a mentőket.

szülők nehezményezik, hogy nem időben kaptak tájékoztatást és nem megfelelően. Egyikük eljuttatta szerkesztőségünkbe azt a levelet, amivel végül egymást is tájékoztatták a történtekről, miután az intézményvezető az egyik szülő nyomatékos kérésére írásban adott felvilágosítást a történtekről.

Ebben azt írja:

…ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került.

Az óvodavezető tájékoztatása szerint a tévedés öt gyermeket érintett.

„Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük. A gyermekek állapotáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket” 

– írta az intézményvezető. Hozzátette: kivizsgálják az esetet, a hibázókat felelősségre vonják.

Lapunk az ügyben megkereste az Országos Mentőszolgálatot, hány gyermeket kellett ellátni és milyen állapotban vannak, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, történt-e hatósági intézkedés, indult-e eljárás. Megkerestük az óvodát is, hogy részletesebb beszámolót kaphassunk a történtekről. Amint válaszolnak, tájékoztatjuk Olvasóinkat!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top