Connect with us

Sztori

Óriási leleplezést tett közzé az RTL: Ebbe beleremeg a Karmelita

Óriási leleplezést tett közzé az RTL: Ebbe beleremeg a Karmelita

Schadl György elfogása előtt két nappal Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált – számol be az RTL a legfrisebb információk alapján.

2021. november 3-án, Schadl György őrizetbe vétele előtt két nappal a Karmelitában jelezhették Völner Pálnak, hogy nyomozás zajlik Schadl György ellen – tudta meg a Telex.

Az időpont nem egyezik azzal, amit korábban Magyar Péter állított, miszerint „a nyomozás lezárulta, tehát a meggyanúsítás előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt fél évvel a kormánynak tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták már fél évvel a meggyanúsítása előtt Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettest.”

A lap kereste Magyar Pétert, de nem akart ezzel kapcsolatban részletekbe bocsátkozni. Azt mondta, a pontos időpontot nem tudja, csak annyit erősített meg, hogy ő úgy tudja:

a gyanúsítás előtt értesítették Völnert a nyomozásról.

Ahogyan korábban megírtuk, a kiszivárgott hangfelvételek alapján Schadl György utoljára éppen november 3-án beszélt telefonon Völner Pállal.

Az államtitkár stílusa kicsit eltért a korábbi beszélgetésektől képest, ami fel is tűnt Schadl Györgynek, így rá is kérdezett:

– Baj van?

Völner Pál erre azt mondta:

– Nincs, nincs csak le kellett jönnöm Esztergomba, mert közbejött itt egy dolog.

Völner Pál jelezte, hogy másnap majd mindent megbeszélnek az egyeztetett találkozón.

Két nappal később viszont már a Liszt Ferenc reptéren fogták el a rendőrök az éppen Dubajba készülő Schadl Györgyöt.

Bárándy Péter nemrégiben az RTL Híradóna azt mondta: személyiségi jogokat sérthetnek, de ettől még felhasználhatók egy jogi eljárásban azok a hangfelvételek, melyekkel Magyar Péter bizonyítaná a kormány érintettségét a Schadl-Völner ügyben.

A vádirat szerint Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén. Schadl a kenőpénzeket részben a végrehajtói irodájában, részben a tartózkodási helyén tárolt összegekből fizette ki a miniszterhelyettesnek. A vád szerint ezeket a pénzeket vagy személyesen Schadl, vagy a sofőrje vitte el a megadott helyre.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top