Connect with us

Sztori

Magyar Péternek túl nagy volt a felelősség: elengedte a gyeplőt

Korábban írtunk róla, hogy olvasónk szeretett volna segíteni Magyar Péternek, de nem járt sikerrel.

Most újra jelentkezett, hogy elküldjön egy fotót. Kiderült, hogy a Fidesz Lúdas Matyija túl nagy felelősséget vállalt magára, mint amit elbír, és elengedte a gyeplőt: 11 napja arra sem volt ideje, hogy megnyissa a levelet.

Magyar Péternek túl nagy volt a felelősség.

A fentiek több kérdést vetnek fel:

  1. Magyar Péternek személyes profilja van, azon kommunikál. A szervezetének egyáltalán nincs ilyesmije. Ez már önmagában furcsa, hiszen kizárólag ő maga nem tudja tartani a kapcsolatot mindenkivel, ahogy az látszik olvasónk példájából is. Miért vállalt magára akkora terhet, amekkorát nem bír el?
  2. Hogy akar valaki egy országot vezetni, ha arra is képtelen, hogy a postafiókját menedzselje?
  3. Bizalmi kérdéseket is felvet az, hogy Magyar nem válaszol az önkénteseknek, mivel ezek szerint nincs valódi szervezet, tehát nincs is hova csatlakozni. Azok, akik tőle várják Orbán leváltását, könnyen lehet, hogy csalódnak, mivel a párt kezdeményeit sem látjuk.

Azon már talán Magyar Péter követői is túltették magukat, hogy Rogán Antalnak nem kell majd magángéppel menekülnie miatta. Az azonban újdonság, hogy szervezet sincs körülötte, amely munkálkodhatna a Fidesz ellen.

Ilyenkorra már munkacsoportoknak kellene kialakulnia egy ellenzéki formációban. Találkozók sincsenek, ebből a „pártból” egyelőre egy dolgot látunk: Magyar Péter Facebook-profilját. Ez édeskevés lesz a kormányváltáshoz.

Ellenszél.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top