Connect with us

Sztori

Most jött:Rogán Antal felmentését kérik Orbán Viktortól

Tényi István közérdekű bejelentésében Rogán Antal kabinetfőnök felmentését kéri a miniszterelnöktől. Szerinte ugyanis nincs helye a közéletben a politikusnak.

„A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 198. § (1) bekezdése alapján -amennyiben a médiában megjelent információk igaznak bizonyulnak – tegyen javaslatot a köztársasági elnöknek a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter felmentésére”

– olvasható Tényi István tanár, magyar közéleti szereplő levelében, amiben a Magyar Péter Partizánnak adott interjújára hivatkozik.

Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter korábbi férje, aki maga is magas állami pozíciókat töltött be, rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter személyével kapcsolatban, amelyek ha igaznak bizonyulnak, Rogán Antalnak nincs helye a közéletben

– fogalmazott Tényi, aki tájékoztatta a „miniszterelnök urat”, hogy az üggyel kapcsolatban ismeretlen elkövetővel szemben hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést a Legfőbb Ügyészségen. Továbbá, nemzetbiztonsági kockázat miatt bejelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is.

Tényi a hétvége folyamán hasonlóan járt el, amikor Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi döntése és az azt követő társadalmi felháborodás kapcsán szintén közérdekű bejelentéssel Orbán Viktor kormányfőhöz fordult.

Ebben arra kéri a miniszterelnököt ,,hogy a kormány nevében – az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján Magyarország és a nemzet egysége érdekében az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását indítványozza”.

Levelében pedig az Alaptörvényből is idéz, amely a köztársasági elnök jogállását, választását, megbízatása idő előtti megszűnését követő közjogi helyzetet is felvillantja, hangsúlyozva, a kinevezését a parlamenttől kapta, és ilyen formán ennek a közhatalmi testületnek tartozik elszámolással.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top