Connect with us

Sztori

Most érkezett a hír Magyar Péterről

Most érkezett a hír Magyar Péterről
Most már kétségtelen, hogy Varga Judit volt férje, aki a kegyelmi ügy felmerülése óta kritikusan nyilatkozik az Orbán-kormányról, felvonulást szervez március 15-ére.
Legújabb bejegyzésében arra buzdítja követőit, hogy a nemzeti ünnepen álljanak ki bátran, hangsúlyozva, hogy Magyarországot sem ellopni, sem megvenni nem lehet.

Magyar Péter szerint idén március 15-én a hatalom ismét zárt körben, válogatott közönség előtt, kordonok mögött fogja ünnepli „a szabadság ünnepét”.

Mutassuk meg a dicsőséges nagyuraknak, hogy elég volt! Mutassuk meg, hogy nem félünk, és hogy a haza mi vagyunk mindannyian, nők, férfiak, idősek és fiatalok, vidékiek és fővárosiak, családosok és egyedülállók, keresztények és ateisták, konzervatívok és liberálisok!

– írja Varga Judit exférje, aki azt kéri követőitől, hogy március 15-én viseljenek kokárdát, és vigyenek magukkal nemzeti színű zászlókat.

Viseljünk kokárdát, és lobogjanak a tavaszi szélben a nemzeti zászlók! Mutassuk meg, hogy a nemzeti szimbólumainkat senki nem sajátíthatja ki alantas politikai célból! Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk, hogy darabonként ellopják a hazánkat! Mutassuk meg, hogy minket sem forintért, sem rubelért, sem dollárért nem lehet megvásárolni! Legyünk minél többen a legszebb magyar ünnepen, március 15-én 15.00 órakor a belváros szívében, és mutassuk meg, hogy »habár felül a gálya, és alul a víznek árja, azért a víz az úr«

– tette hozzá Magyar.

“Mert egy nép azt mondta: elég volt!”
Idén március 15-én a hatalom ismért zárt körben, válogatott közönség előtt, kordonok mögött ünnepli a szabadság ünnepét.
Mutassuk meg a dicsőséges nagyuraknak, hogy elég volt! Mutassuk meg, hogy nem félünk és hogy a haza mi vagyunk mindannyian, nők, férfiak, idősek és fiatalok, vidékiek és fővárosiak, családosok és egyedülállók, keresztények és ateisták, konzervatívok és liberálisak!
Viseljünk kokárdát és lobogjanak a tavaszi szélben a nemzeti zászlók! Mutassuk meg, hogy a nemzeti szimbólumainkat senki nem sajátíthatja ki alantas politikai célból!
Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk, hogy darabonként ellopják a hazánkat! Mutassuk meg, hogy minket sem forintért, sem rubelért, sem dollárért nem lehet megvásárolni!
Legyünk minél többen a legszebb magyar ünnepen, március 15-én 15.00 órakor a belváros szívében és mutassuk meg, hogy “habár felül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr.”

BRÉKING: Megvan a dátum, Magyar Péter tényleg arra készül, amire mindenki gondol

Megvan a dátum, Magyar Péter tényleg arra készül, amire mindenki gondol
Magyar Péter újabb posztban jelezte hogy új párt vagy mozgalom zászlóbontására készül Március 15-én 15 órakor.
Rengeteg kérdést kapok, sokan kérik a politikai állásfoglalásomat olyan fontos politikai kérdésekről, mint az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás, elszámoltatás, Magyarország viszonya az Unióval és a NATO-val, hazánk viszonya az orosz-ukrán háborúhoz, a világ vezető hatalmaihoz és a szomszédaihoz.
Kérdeznek az euró bevezetéséről, a kisebbségek helyzetéről, az oktatás leépüléséről és az egészségügyben valamint a szociális szférában uralkodó áldatlan állapotok felszámolásáról és persze a mindent elborító korrupcióról, kivagyiságról.
Sokminden mellett ezekre a kérdésekre is igyekszem válaszolni március 15-én 15.00 órakor. Az ünnepi rendezvény és egyben zászlóbontás helyszínével még a hétvégén jelentkezem.
Csak együtt sikerülhet, legyünk minél többen és mutassuk meg, hogy nem félünk és hogy közösen képesek leszünk új hazát építeni!Írta facebook bejegyzésében.

 

 

 

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top