Connect with us

Sztori

Minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

Szijjártó Péter: Minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) következő csúcstalálkozójára, amelynek az utóbbi időszak biztonsági kihívásai miatt különösen nagy a jelentősége.

Közölte, hogy Európa szempontjából

A HIDEGHÁBORÚ VÉGE ÓTA NEM VOLT OLYAN ROSSZ A BIZTONSÁGI HELYZET, MINT JELENLEG,

fegyveres konfliktus dúl a kontinensen, illetve a közvetlen szomszédságában is, eközben pedig a terrorfenyegetettség is egyre súlyosabbá válik.

Tehát keresni kell a békés megoldások lehetőségét. Ha a globális közösség nem lesz képes a mostani biztonsági kihívások közül legalább egyet-kettőt eljuttatni a békés megoldáshoz a következő viszonylag rövid időszakban, akkor nem teljesen irreális azzal számolnunk, hogy minden eddiginél közelebb kerülünk egy harmadik világháború kirobbanásához

mondta.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország a békében érdekelt, a kormány azért is tekinti fontosnak a részvételét a TÁSZ munkájában, mert a türk államok is minden esetben kiállnak a békés rendezés és az eszkalációs kockázatok csökkentése mellett.

Ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy eddig a török elnök volt az egyetlen olyan politikus, aki sikerrel közvetített az ukrán és az orosz fél között a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásával, de sajnos azóta tovább romlott a helyzet e téren is.

Magyarország tehát a mielőbbi békés megoldásban érdekelt. Azt szeretnénk, ha minél előbb béke lenne a szomszédunkban, Ukrajnában, és azt szeretnénk, hogyha sikerülne elkerülni a legrosszabbat, vagyis a helyzet eszkalálódását, vagyis az országok közötti háborút a Közel-Keleten

jelentette ki.

A miniszter kitért a magyar-kazah kapcsolatokra is, és rámutatott, hogy idén sikerült előrelépést elérni az energetikai együttműködés területén. Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú stratégiai partnerséget semmi nem példázza jobban, mint hogy a két ország segíti egymást az energiabiztonság garantálásában.

Valamint tudatta, hogy csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát Asztanában, amely gesztus is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek.

Végezetül pedig arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a kazah elnökkel, illetve a miniszterelnökkel fog tárgyalni, majd este megérkeznek a türk államok vezetői is, az azeri, a török, az üzbég, a türkmén és a kirgiz államfő is.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top