Connect with us

Celebek

Kucsera Gábor kimondta: Réka a barátnőm

Kucsera Gábor kimondta: Réka a barátnőm

Kucsera Gábort régóta szereti az ország, Varsányi Rékát meg az Ázsia Expresszben szerette meg. Mint ahogy Gábor is. Úgyhogy egy ideje mindenki szurkol nekik, hogy összejöjjenek.

Felrobbantotta az internetet, amikor a napokban Kucsera Gábor Alekosz volt barátnője, Varsányi Réka a lakásából jelentkezett be. Persze megindultak a találgatások, hogy az Ázsia Expressz című műsorban megismert Réka valóban összejött-e a sármos kajakossal. És láss csodát! Most az egész internet együtt örült Kucsiéknak, akár szerelem, akár barátság van közöttük. „Réka is, Gábor is nagyon jó emberek, ezt láthattuk a közös műsorukból.

Miért ne lehetne köztük egy szoros barátság – vagy netán annál is több. Majd a sors elintézi” – írta valaki. „Réka nagyon aranyos, végre hogy otthagyta Alekoszt. Ha barátság, ha annál több, minden jót kívánok neki és Gábornak is” – vélekedett egy másik.

Hogy véget vessünk a találgatásoknak, megkerestük Kucsera Gábort, és megkérdeztük, mi az igazság kettőjük kapcsolatáról.

– Rékát nagyon megkedveltem az Ázsia Expressz forgatása során, így a játék befejeztével is tartjuk egymással a kapcsolatot – kezdte válaszát a kajakos, aki nemrégiben még arról mesélt lapunknak, hogy válása óta szingli és a szüleinél él. – Nem titok, hogy gyakran beszélünk egymással. Engem ugyanis lenyűgözött a küzdeni tudása! Csodálom őt, hogy a két gyerekét egyedül nevelő anyaként is mennyire meg tud állni a lábán! Mivel én is hozzá hasonló cipőben járok, nagyon jól megértjük egymást – úgy is fogalmazhatnék, hogy lelki társak vagyunk. Réka a barátnőm, a szó igazi értelmében. Én ugyanis hiszek abban, hogy létezik igaz barátság egy férfi és egy nő között. A mi esetünk legalábbis teljesen ezt bizonyítja. Viszont ennyi, és nem több! Persze tudtuk, hogy egy ilyen felrakott videóból mi lesz… De nevettünk egy nagyot, és mégis feltöltöttük.

Nem jött be Alekosz taktikája…

Varsányi Rékát tavaly ismerte meg az ország, amikor Alekosz párjaként szerepelt az Ázsia Expressz 4. évadában. A kétgyerekes anyuka hamar kiváltotta a nézők szimpátiáját. Párjával ellentétben, ugyanis a magát legalábbis verbálisan mindig gáláns úriembernek beállító Alekosz rendszeresen beszólogatott neki és megalázta a műsor során. A lány viszont, aki gyermekei kedvéért nagyon nyerni akart, ennek ellenére is kitartott mellette.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top