Connect with us

Sztori

Krausz Gábor nagy bejelentése – Mától hivatalos a dolog!

Krausz Gábor nagy bejelentése – Mától hivatalos a dolog!

Keserédes karácsonyi ajándékot kapott idén Krausz Gábor és Tóth Gabi, ugyanis még az ünnepek előtt „sikeresen elválasztották” őket a Szentendrei Járásbíróágon. A volt férj elmondása szerint teljes békességgel ülték végig a tárgyalást, majd a megállapodásokat követően távoztak. Kiemelte, továbbra is lányuk jóléte a prioritás mindkettejük számára.

Krausz Gábor a hot! magazinnak adott interjújában elmondta miként is élte meg válását Tóth Gabitól. A séf úgy fogalmazott, hideg zuhanyként élte meg, hogy nyáron véget ért házassága, viszont mostanra sikerült megbékélnie ezzel a ténnyel.

A hivatalos hírről, miszerint már jogilag sem alkot egy párt az énekesnő és a sztárséf, egy járókelő osztotta meg a magazinnal, és képeket is küldött a Járásbíróságot elhagyó Krausz Gáborról és Tóth Gabiról.

Krausz Gábor többek között arról beszélt a magazinnak, hogy:

  • igyekeztek a lehető legdiszkréttebben intézni a válást, főleg kislányuk, Hannaróza lelki épsége miatt, és remélik, hogy „a lehető legkevesebbet észleli az egészből”;
  • elmondta, nem szomorú a válás miatt, viszont a megbukás keserűségét érzi magában;
  • kiemelte, mekkora segítséget adott neki a továbblépésben a Dancing with the Stars, elmondása szerint „enélkül tovább tartott volna a kiabálás”;
  • megosztotta azt is, hogy nem szeretne hétvégi apuka lenni, ugyanannyi időt szeretne lányával, amennyit az édesanyja is eltölthet vele.

Krausz Gábor reméli, most már visszatérhetnek a rendes kerékvágásba.

Nem igazán volt könnyű Hanninak az utóbbi időszak, hiszen én minden szombaton dolgoztam, míg az anyukája minden vasárnap, ezért a nagyszülők mind a két oldalról sokat segítettek. De ennek most már vége, visszatértünk a régi kerékvágásba. Szeretném télen elvinni az erdőbe szánkózni, meg kivinném Ausztriába is, hogy megtanuljon síelni

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top