Connect with us

Sztori

„Jön! Jön! Jön!” – Orbán Viktor rendkívüli üzenetet küldött a nyugdíjasoknak

„Jön! Jön! Jön!” – Orbán Viktor rendkívüli üzenetet küldött a nyugdíjasoknak

Szentkirályi Alexandra péntek délelőtt bejelentette, hogy ma kapják meg a nyugdíjasok a hat százalékkal emelt nyugdíjukat.

Szentkirályi kiemelte: nyugdíjemelés nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, összesen két és fél millió embert. Jelezte azt is, hogy februárban is emelt összegű ellátást kapnak majd az idősek, ráadásul duplán, ugyanis akkor a 13. havi nyugdíjat is kifizetik majd.

„A kormány tehát a mostani háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, idén is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés” – jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök is a Facebook-oldalán üzent a nyugdíjasoknak.

„Jön! Jön! Jön! Az emelt összegű nyugdíj”

– fogalmazott a kormányfő, aki a bejegyzésében arra is emlékeztetett, hogy hat százalékkal emelkedtek most a nyugdíjak.

Hozzátette azt is:

 „Megvédjük a nyugdíjasokat!”

 

 

Az Index összegyűjtötte azt is, hogy 2024-ben mely napokon kapják majd meg a pénzüket a nyugdíjasok:

  • 2024. január 12. (péntek);
  • 2024. február 12. (hétfő);
  • 2024. március 12. (kedd);
  • 2024. április 12. (péntek);
  • 2024. május 10. (péntek);
  • 2024. június 12. (szerda);
  • 2024. július 12. (péntek);
  • 2024. augusztus 12. (hétfő);
  • 2024. szeptember 12. (csütörtök);
  • 2024. október 11. (péntek);
  • 2024. november 12. (kedd);
  • 2024. december 3. (kedd).

2024. február 12. különösen fontos időpont a nyugdíjasok számára, ugyanis akkor érkezik a 13. havi nyugdíj is – írták.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top