Connect with us

Sztori

Itt a kormány bejelentése:Pénzt kaphatnak, akik nem mondanak fel az állásukban

A cégek és a munkavállalók számára is jó hír, hogy elindult az a program, amely a tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti anyagi támogatással.

Ebben a programban a sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott munkahelyen.

Az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra a mai naptól lehet pályázni, jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára – írja az Index.

100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető

A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.

Ezzel azt kívánják ösztönözni, hogy ez időszak alatt a felvett munkavállaló ott is maradjon, így 53 ezer forintos juttatásban is részesülhet havonta.

A programnak több célja is van. Egyrészt a vállalkozások munkaerőigényének a kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítésével, ami mindkét félnek a hasznára válik. Másrészt azokat a régóta álláskeresőket is támogatnák, akik hosszú távra kívánnak elhelyezkedni.

Előnyben a hátrányos helyzetűek

A program arra is kitér, hogy segítse a hátrányos helyzetű álláskeresőket.

Előírás ugyanis, hogy ebben a programban annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshelyválasztás lehetőségét legalább öt fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja.

Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek minősül, aki legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső, akire a következő feltételek legalább egyike érvényes:

  • 24 év alatti,
  • nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést,
  • 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja.

A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.

Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, továbbfoglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig.

A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezenfelül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, amelynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.

A programban egy év alatt álláskeresőként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a béren felül további 760 ezer forint juttatást kaphat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top