Connect with us

Sztori

Ezért állt le a Telekom- és Vodafone szolgáltatása,kártérítést kapnak az ügyfelek

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítse, pontosan milyen körülmények között állt le január elején a Vodafone és a Telekom szolgáltatása.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, január elején országszerte komoly hálózati problémába ütköztek a Vodafone és a Telekom ügyfelei. Nincs regisztrálva a hálózaton – ez az üzenet fogad kedden nem sokkal dél előtt több telekomos előfizetőt, akik hívást próbálnak indítani készülékükről. Másoknak egyszerűen csak azonnal megszakad, illetve fel sem épül a hívás. Aki éppen vonalban volt, azoknál pedig megszakadt a beszélgetés.

Később kiderült, hogy egy szerverközpontban történt áramkimaradás miatt nem volt sok felhasználónak órákig telefon-, tévé- és internetszolgáltatása, egyeseknél még másnap is problémák adódtak a szolgáltatással. Néhány helyen még a bolti pénztáraknál is gondot okozott fizetés közben. A Vodafone bejelentette, az okozott kellemetlenségek miatt 1000 forintot jóváírnak az ügyfeleik januári számláján.

A Hvg.hu arra volt kíváncsi, hogy a lakosság, az ország, illetve a gazdaság működési biztonságának szempontjából vajon nem lenne indokolt egy olyan szabályozás, amely előírja, hogy ilyen infrastruktúrák ne lehessenek egy helyen, ezért kérdésekkel fordult az NMHH-hoz.

A hatóság válaszában azt írta: „A hatóság feladata, hogy a szabályozásoknak való megfelelést folyamatosan ellenőrizze. Ezért a konkrét esettel kapcsolatban az NMHH az érintett szolgáltatókat megkereste, ellenőrzés indult, amelynek jelenleg elsődleges célja a szükséges információk begyűjtése, a körülmények teljes körű megismerése.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top