Connect with us

Egyéb

Eljött a vége, hidegfront robban be hazánkba, csapadék szakadhat a nyakunkba? itt a pontos időpont

A jelenlegi számítások szerint ekkor jöhet változás Magyarországon az időjárásban.

Az időjárás-előrejelzésekre az elmúlt időszakban alig kellett odafigyelnünk, hiszen minden ismétlődött, a hétvégék pedig maguk voltak a csodák. Talán sokan már le is szoktak az előrejelzések olvasásáról, illetve az időjárás-jelentések követéséről.

Az elmúlt jó sok napban igazából az időjárás mintha kopipésztelte volna magát, sorozatban ugyanolyan csapadék nélküli, kellemes, nyár véig időben részünk már napok óta, ám valószínűleg mindenki sejti, hogy ennek egyszer vége lesz, ám egyelőre nem volt róla szó, hogy mikor jöhet el ez a pillanat. Az Országos Meteorlógiai Szolgálat most, frissen megjelent jelentésében a YouTube-on is viccesen úgy reflektálnak az időjárásra, hogy fénymásoló módban van. Holnap például ugyanúgy majdnem ugyanolyan idő lesz, mint a ma volt. Ez pedig nagyon jó hír azoknak, akik a hétvégére már szervezkednek a programokat illetően.

Az ésazkkeleti részeknél lehet majd némi fátyolfelhő az égen, hajnalban pedig foltokban köd és pára képződhet. Az anticiklon alakította időjárásnak pedig messze van még a vége a meteorológusok szerint, ám azt is mondták, hogy várhatóan jövő szerdán érkezhet meg a hidegfront Magyarországra. A kontinesn időjárását a napokban még egy hatalmas méretű anticiklon alakítja, így a középső részeken zavartalan a napsütés. A peremterületeken van változékony idő.

A vasárnaptól keddig tartó időszakban megeshet, hogy az ország egyes részein 33 fokot is mérhetünk majd.

Az Időkép úgy ír a szerdán várható hidegfrontról, hogy a jelenlegi számítások alapján a hosszú, nyugodt időt szerdán töri meg egy hidegfront. Délutántól északnyugaton kialakulhat zápor, zivatar.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top