Connect with us

Sztori

Döbbenetes fordulat jön az időjárásban: egy csapásra véget ér a tél

Döbbenetes fordulat jön az időjárásban: egy csapásra véget ér a tél

A jövő héten akár már 11 fok is lehet.

A kiderul.hu előrejelzése szerint vasárnap a csapadékzóna fokozatosan kelet felé helyeződik, estére a keleti határszélről is levonul. Jelentős enyhülés veszi kezdetét vasárnap délután a beáramló melegebb levegőnek köszönhetően, dél felé nő a várható maximumhőmérséklet, amely általában -1 és +3 fok között várható.

A Nyugat-Dunántúlon enyhébb lehet az idő, Sopronban akár +7 fokig is felmelegedhet a levegő, késő este országosan -5, 0 fok valószínű – szúrta ki a 24.hu.

Hétfőn még lehet csapadék, és a hajnali -4 és +1 fok után délután -1 és +10 fok közötti értékeket várhatunk, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, nyugaton a magasabb értékeket.

Kedden legalább rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, majd nyugat felől vastag, összefüggő felhőzet érkezik. Az ország északkeleti felén szórványosan várható csapadék, majd nyugat felől egyre többfelé elered az eső, időnként megélénkül a nyugati szél.

A minimum -4 és +4 fok között várható, a keddi csúcsok azonban már 3 és 11 fok között alakulnak – északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb hőmérsékleteket.

A folytatásban azonban úgy tűnik, hogy mérséklődik a felmelegedés, a 10 fokot már nemigen érik el a délutáni maximumok, de komolyabb mínuszokkal sem kell számolnunk éjszakánként.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top