Connect with us

Celebek

Brutális győzelem a Sztárboxban

Árpa Attila és Pintér Tenya is egymásnak feszült a Sztárbox elődöntőjében.

Sztárboxot megelőzően Árpa Attila mondott pár szót arról, mire számít Pintér Tenya ellen, aki az első bokszmeccsén inkább csapkodott, mint bokszolt. Természetesen Brasch Bence is szóba került, aki a bokszmúltja miatt is komoly esélyese a viadalnak.

Közvetlen Attila és Tenya meccse előtt a lányok küzdöttek meg egymással. Nem is akármilyen meccs volt ez, és noha sokan Nyári Diát tartották esélyesnek, végül Dobos Evelin jutott be a döntőbe.

Ez azt is jelenti, hogy Berki Mazsi ellenfele lesz Evelin a döntőben. Abszolúte Mazsi a fő esélyes, de egy bokszmeccsen bármi megtörténhet, és ezzel mindkét félnek tisztában kell lennie.

Elmaradt a kiütés

Kemény volt az első menet, mindketten sokkal megfontoltabban bokszoltak, mint azelőtt. Egy-két ütés félelmetesen erős volt, Tenya hamar a levegőért kapkodott, pedig most más taktikával bokszolt.

A második menetben sokkal fáradtabb volt Tenya, Attila ezt pontosan látta, az ütéseiben látszott, nem kegyelmezett neki túlságosan. A harmadik menetet biztosan Árpa nyerte, már csak amiatt is, mert az erejével elkészült Tenyára rá kellett számolnia, a fogvédője is kiesett.

Az utolsó menetre mindketten nagyon elfáradtak, alig álltak a lábukon, úgy érezhették, soha nem lesz vége. A pontozóbírók végül úgy döntöttek, Árpa Attila a győztes, amivel bejutott a döntőbe.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top