Connect with us

Sztori

Bejelentették:Március 1- től új változás lép életbe,ennyit kell fizetni

Kilenc nappal az új tarifák életbe lépése előtt megjelentek az új rendszer első részletei.

A március 1-jétől érvényes szabályokat egy külön honlapon magyarázza el a MÁV-Volán.

A tarifareformot január 9-én jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A meglévő jegy- és bérletstruktúra teljes átalakítását ígérte. Pár változtatást már akkor is kifejtett, ezeket egészíti ki most az új honlap.

A bérlettípusok mind megszűnnek, kivéve a vármegye- és az országbérlet. Ezeknek két tarifája van: a teljes árú és a diákoknak 90 százalékos kedvezményt biztosító.

Március 1-jétől két új napijegyet vezetnek be: a Vármegye24-et és a Magyarország24-et. Előbbi 999 forintba kerül, és egy megyére érvényes, utóbbi 4999 forintba, és az egész országban használható. Mindkettő napijegy érvényes a vonatokra, Volánbuszokra és HÉV-ekre egyaránt.

Fontos különbség viszont, hogy míg az országos napijeggyel helyjegy megváltásával lehet utazni a helyjegyköteles vonatokon, addig a Vármegye24-gyel csak olyan járatokra lehet felszállni, amikre nem kell helyjegy.

A Magyarország24 napijeggyel rendelkezőknek 300 forintba kerül majd a helyjegy a feláras vonatokra, ugyanez 990 forint, ha a járat InterCity.

A kedvezmények teljesen átalakulnak, csak teljes árú, félárú és díjmentes termékeket lehet majd vásárolni. A többi kedvezménykulcs (20%, 33%, 90%) megszűnik.

Ingyen utazhatnak többek között a 14 éven aluliak és 65 éven felüliek, a fogyatékkal élők, a határon túli magyarok évi 12 alkalommal és a három vagy több saját gyereket kísérő szülők is.

A gyerekcsoportot kísérő személyek szintén ingyen utazhatnak, ha előre bejelentik a csoport utazását.

Félárú jegy jár a 14 és 25 év közötti fiataloknak és a költségvetési szerv, egyház, társadalmi szervezet vagy alapítvány által foglalkoztatottaknak, ha regisztrálnak és online vásárolják meg a jegyüket. Ez a kedvezménytípus várhatóan szeptembertől lép életbe.

A főváros és a minisztérium megállapodásának köszönhetően az országbérletek és Pest megyei bérletek a BKK járatain is érvényesek lesznek. A BKK-bérlettel pedig továbbra is lehet utazni a Budapest határain belül közlekedő vonatokon, Volánbuszokon és HÉV-eken.

Az új díjszabás március 1-jén lép életbe. Addig a régi tarifarendszer működik. Az elővételben vásárolt jegyek azonban csak 60 napig érvényesek.

A kilométer alapú MÁV-jegyek jövőjéről egyelőre nem esik szó a honlapon. Ezeknek a tarifái 2011 óta nem változtak. Lázár januárban azt mondta, hogy március 1-jétől biztosan lesz bennük változás, de ez nem feltétlenül jelent majd drágulást.

Ugyanígy kérdéses a START Klub-kártyák jövője is. A MÁV ezekkel a fél- és egyéves termékekkel biztosított kedvezményeket az törzsutasainak. Mindkét kérdésben kerestük a minisztériumot és a MÁV-ot is. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: a START Klub-kártyák megmaradnak.

444.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top