Connect with us

Sztori

Indulhat a bírságszezon? Kegyetlen csekket kaphatnak most ezért a magyar kertesház-tulajok

Sok városi él abban a tévhitben, hogy vidéken mindig csend és nyugalom honol, amit csak a kakas kukorákolása és a madarak vagy tücskök ciripelése tör meg. Vagy a harangszó esetleg.

A vidéki tudják, hogy hétvégén már korán reggel felbőgnek a fűnyírók, ebéd után beindulnak a flexek, az őszi estéken a távolból az ágdarálók sustorgását hozza a szél. Mellé az őszi avarégetések csípős füstjét.

A Növekedés.hu cikkéből az derül ki, hogy az együttélés vidéken pont ezek miatt a kellemetlenségek miatt szigorúan szabályozott, és aki megszegi a helyi szabályokat – akkor is, ha csak a hétvégi házáról van szó -, komoly bírságot kaphat.

Az önkormányzatok részletesen szabályozzák azokat a tevékenységeket, amelyekkel a szomszédok szokták vidéken idegesíteni egymást: minden olyan területen, amely a lakosság békés együttélését megzavarhatja.

Emellett keményen szankcionálják is a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást. Mivel azonban ezek helyileg meghozott szabályok, fontos a tájékozódás, mert óriási különbségek lehetnek egyes települések között abban, miért is járhat bírság.

Arra a kérdésre, hogy akkor mikor is lehet pontosan zajongani, éppen ezért nincs egyértelmű válasz, hiszen létezik ugyan egy általános szabályozás, de ettől az önkormányzatok szabadon eltérhetnek. Egy 2008-as rendelet rögzíti azt, hogy mi számít környezeti zajnak. Ez alapján reggel 6 és este 22 óra között megengedett a zajkibocsátás lakóterületen 50-55 decibelig. Este 22 óra és reggel 6 óra között ez a szint 40-45 decibelre csökken, ha ennél magasabb a zajkeltés, az már csendháborításnak számít – írja a lap. Ezt szigorítják aztán az önkormányzatok a lakosság igényeihez mérten.

Például Debrecenben a hétvégi zajos tevékenység, többek között a fûnyírás, flexelés szombaton délelőtt csak 9-12,  délután pedig 15-18 óra között engedélyezett, vasárnap minden zajjal járó tevékenység tilos. Az agglomerációs Taksonyban zajt keltő munkát (fűnyíró, a kapálógép, betonkeverő, fűrészgép használata) hétfőtől szombatig reggel hat és este nyolc között lehet végezni, vasárnap vagy egyéb munkaszüneti napon a nap bármely időszakában tilos. A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése miatt indított eljárást a jegyző folytatja le, és

akár 200 ezer forintos bírságot is kioszthat a renitens lakónak, míg cégek, szervezetek  kétmillió forintig terjedő közigazgatási bírságot kaphatnak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top