Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:Jelentős változás jön a KRESZ-ben, régi szabályok szűnnek meg

Az új jogszabály előkészítésén dolgozók szerint egy sokkal egyszerűbb KRESZ-re van szükség, de idő kell, amíg a komplex szabályozás elkészül.

Komoly KRESZ-változásokról zajlik egyeztetés, a cél az, hogy egyszerűsödjenek a szabályok, és kigyomlálják azokat a paragrafusokat, amelyek mára már fölöslegessé váltak – tudta meg a Pénzcentrum a jogszabályok újragondolásán dolgozó szakértőktől.

Mayer András, a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet ügyvezetője emlékeztetett, hogy 1968-ban született az a bécsi egyezmény, amely többek között az európai országok közlekedési szabályrendszerét egységesítette.

Ehhez Magyarország később csatlakozott, és ez alapján elindult egy új közlekedési jogszabály készítése, ez a KRESZ, ami 1976. január 1-jén lépett hatályba. Azóta több változat is készült, mert azt már jó ideje tudni, hogy hozzá kell nyúlni a KRESZ-hez. A szakember ugyanakkor jelezte, az alapszabályok lényegében nem változnak, hiszen azokat a bécsi egyezmény rögzíti.

„A szemléletében gondoljuk a változtatást. Olyan struktúrába alakítani, hogy könnyebben értelmezhető legyen, hiszen a könnyebb értelmezhetőség a szabálykövetés alapja” – tette hozzá.

Pető Attila, a Kreszprofesszor néven ismert közlekedési szakember is részt vesz ezeken az egyeztetéseken, és ő is megerősítette, valóban régi igény az, hogy egy mai kornak megfelelő, modern, viszonylag azért rövid, de mégis információkkal teli jogszabály íródjon, amiből az emberek tudnak közlekedni, amiből a tanárok tudnak tanítani. Hozzátette, a szakmai egyeztetések még eléggé az elején tartanak, egyhamar nem születik meg a végleges módosítási javaslat.

Cipelünk magunkkal olyan jogszabályt, aminek ma már semmi értelme. Például egy érdekes, egyszerű dolog, ez nekünk oktatásban okoz gondot a hétköznapokban, hogy ott szerepel a KRESZ-ben még mindig az a kézikocsi nevezetű járgány, amit igazán valamikor a háború után használtak. És ez még mindig benne van, hogy a kézikocsit előzni tilos tábla után, gépjárművel megelőzni tilos.

Mindenkiben megfogalmazódott az egyszerűsítés igénye” – mondta. Kitért arra is, hogy bár a bírságtételek a közelmúltban körülbelül 50 százalékkal emelkedtek, „de még mindig megmosolyogtatóak.” Ha valaki az autópályán 130 helyett 230-cal megy, kap 300 ezer forint bírságot, de ez nem nagyon fogja visszafogni azokat, akik több tízmilliós autót hajtanak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top