Connect with us

Celebek

Zalatnay Sarolta összeomlott: “Van egy rosszakaróm, aki ezt tette velem…”

Zalatnay Sarolta összeomlott: “Van egy rosszakaróm, aki ezt tette velem…”

Zalatnay Sarolta az elmúlt időszakban azért került a figyelem középpontjába, mert kiderült, hogy tavaly február kilencediként elvették a jogosítványát.

Az éjszaka folyamán igazoltatták az énekesnőt, így a szondát is megfújatták vele. Mivel pedig Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül, ezért amint alkoholt jelzett ki a műszer, bevonták Cini jogsiját.

A Bors szerint még eljárás is indult ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát

Az énekesnő nem szépített, elárulta, hogy hibázott – ezzel tisztában van. Ugyanakkor nem akarta a történteket nagydobra verni, mégis valahogy kiderült. Zalatnay Saroltának pedig megvan erről is a véleménye:

Van egy rosszakaróm, aki, nem tudom, honnan, de megszerezte ezt az információt.

– kezdte a Star magazinnak az énekesnő.

Majd így folytatta:

“Tavaly februárban igazoltatás közben nagyon minimális mennyiségű alkoholt mutatott ki a szervezetemben a szonda. Akkor jött be a zéró tolerancia. Szülinapi összejövetelről mentem fellépésre, nagyon éhes voltam, ezért gyorsan bekaptam pár bonbonmeggyet és dianás cukrot, hogy ne kezdjen el fájni a fejem. Nem hajtottam gyorsan, semmi nem történt, egyszer csak kivettek a forgalomból minket a lányommal. Megfújtam szondát, és valami egészen minimális értéket elértem, de vállaltam a következményeket: megbírságoltak, és elvették a jogosítványomat. A cselekménykori véralkohol becsült értéke 0,7 ezrelék, ami a legenyhébb alkoholos befolyásoltságot jelenti, és ami csak nulla toleranciánál számít igazán. A vicc az egészben, hogy mire újságcikk lett belőle, már rég visszakaptam a vezetői engedélyemet.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top