Connect with us

Sztori

Vitézy Dávid előállt a bizonyítékkal,ezt nézd!

Vitézy Dávid bemutatta a bizonyítékait, amik szerinte indokolják az újraszámlálást.

Vitézy Dávidék a nyilvánosság elé tárták, miért ragaszkodnak ahhoz, hogy feltétlenül szükséges újraszámolni a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat.

Merker Dávid szerint ezres nagyságrendű lehet a szavazatvesztés amiatt, hogy úgy érvénytelenítettek voksokat, hogy két iksz volt a szavazólapon, miközben a szavazatok érvényesek voltak, hiszen a másodikat a még versenyben lévő Vitézy Dávidra húzták be Szentkirályi Alexandra mellett. Szerinte sokan nem tudtak erről a szabályról a szavazókörökben, mert csak későn értesítették az embereket.

Az Indexnek indokolta meg Vitézy Dávid csapata, miért kérnek újraszámlálást, és mi lehet a magyarázata a 24 ezer érvénytelen szavazatnak. A főpolgármester-jelölt és az LMP közös listáján a negyedik helyen szereplő Merker Dávid szerint a részvételi adatok és a területi mintázatok nekik kedveztek.

Adataik szerint ahol Karácsony Gergely korábban jól szerepelt, ott a részvétel alapján elmondható, hogy sokkal kisebb volt a szavazatok számának emelkedése. 1-1,5 százalékos győzelemre számítottak, ezt írták felül az érvénytelen szavazatok. „Egy ponton megborult a modell, látszott, hogy valami nem stimmel.

„Például voltak olyan szavazókörök, amelyeket a kerületi polgármesteri választáson induló Wintermantel Zsolt nyert meg, de Vitézy Dávid elvesztett Karácsony Gergellyel szemben”

– fogalmazott Merker Dávid, hozzátéve, hogy a VII. és IV. kerületben adtak le kirívóan magas arányban érvénytelen szavazatot a fővárosi listás voksokhoz képest.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top