Connect with us

Sztori

Végleg befellegzett Balog Zoltánnak? Mutatjuk kik kérik a kérik a lemondását

Huszonnégy református értelmiségi írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben arra kérték Balog Zoltánt, hogy a kegyelmi ügy után mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is – írja az Index.

„Mi, református egyháztagok, aggodalommal, de egyúttal reménységgel követjük figyelemmel az egyházunkban az elmúlt hetekben kialakult helyzetet. Aggodalommal, mert Balog Zoltán püspöknek az úgynevezett kegyelmi botrányban való érintettsége és püspöki tisztségéhez való ragaszkodása miatt egyházunk napról napra veszít hiteléből, és ez akadályozza alapvető küldetésének teljesítését, az evangélium hirdetését. Ugyanakkor reménnyel, mert ez a megrázkódtatás a megtisztulás és a megújulás kiindulópontja lehet”

– írták a nyilatkozatban a református értelmiségiek. Az aláírók hiszik, hogy „Jézus Krisztus keresztáldozatának elfogadásával, bűneink megvallásával Isten kegyelméből bűnbocsánatot nyerhetünk”, azonban szerintük ezt a kegyelmet összekeverni az államfői kegyelmi jogkör gyakorlásával súlyos visszaélés. A nyilatkozatban Balog Zoltán döntését kárt okozónak, súlyos hiában, az egyházra nézve tehertételnek nevezték.

„Mi még súlyosabbnak látjuk, mint ahogyan azt is, hogy az egyházra terhelte személyes vétkét. Hitelességünket, az egyházon belül megbomlott testvéri közösséget tehát nem Balog Zoltán lemondása, ellenkezőleg, hivatalban maradása rombolja tovább. Az ügyet hatalmi szóval lezárni nem lehet, következményei – a lemondott keresztelők, a kilépő egyháztagok, társadalmi támogatottságunk drasztikus csökkenése – velünk maradnak. Végső soron az a kérdés, hogy remélhetjük-e így Isten áldását? Éppen ezért anyaszentegyházunkért érzett felelősségére apellálva hangsúlyosan kérjük Balog Zoltánt, mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is. Ez nem egyetlen egyházkerület, hanem az egész Magyarországi Református Egyház közös ügye”

– fogalmaztak a nyilatkozatban.

Az aláírók szerint meg kell vallaniuk, hogy „sokszor nem láttuk meg az egyház Urának arcát szenvedő embertársainkéban. Ezért most megkövetjük mindazokat, akikben a kegyelmi ügy kezelésének módja szörnyű traumák okozta mély sebeket szakított fel, s akik ezért egyházunk által is cserben hagyottnak érzik magukat; különösen is azokat, akik a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskolában erőszak áldozataivá lettek. A jövőben jobban kell megélnünk Jézus példáját követve a szenvedőkkel azonosuló egyház valóságát”.

A nyilatkozatban kitértek arra is, hogy az egyház jelenlegi helyzetét az állammal való összefonódás és az anyagi függőség határozza meg. „Úgy gondoljuk, hogy egyetlen egyház sem tarthat igényt privilégiumokra. A lehetőségekkel élni pedig csak méltányosan és felelősséggel szabad, úgy, hogy az ne ellenérzést váltson ki, hanem az egyház társadalomban betöltendő küldetését szolgálja” – írták.

Az atv.hu korábban arról is beszámolt, hogy Tarr Zoltán egykori zsinati tanácsos szerint a református egyházban kialakult helyzet miatt most nem lehet csendben maradni, és szerinte a lelkészek azért nem szólalnak meg, mert félnek. “Az emberek egzisztenciálisan félnek, a lelkipásztorok mindannyian függő helyzetben vannak – én is abban voltam. Azért kezdtem el foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert úgy éreztem, hogy miután az egzisztenciám már nem az egyháztól függ, ugyanakkor az egyház ügyeit továbbra is a szívemen viselem, valamilyen szinten kötelességem, hogy egy súlyos, mély válság idején felemeljem a szavam” – fogalmazott Tarr, aki szerint kizárt, hogy az állam és az egyház összemosódása jó célokat szolgáljon.

Azt is megjegyezte, hogy Balog Zoltán “a református erkölcsi megítélés alapján nem maradhat püspök.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top