Connect with us

Celebek

Végignézte gyermeke haláltusáját Fásy Ádám,megrázó részletek derültek ki

Egy gyermek elvesztésénél nincs nagyobb fájdalom.

Főleg akkor, ha a szülőnek tehetetlenül végig kell néznie azt, ahogy a legyőzhetetlen kór szinte sejtről-sejtre felemészti az egykor élettel teli testet.

Ezt a szörnyű tragédiát 24 évvel ezelőtt Fásy Ádámnak is át kellett élje, az akkor alig 18 éves fia, Viktor a kezei között halt meg, miután fél éven át próbált harcolni a csecsemőmirigy rák ellen.-

Az, hogy a fiát, a gyermekét elveszíti az ember, leírhatatlan. Megszakad az embernek a szíve.

Több hónapig hordtuk kezelésre és bíztunk a csodában, de csodák nincsenek… – idézte fel élete legnehezebb időszakát Fásy Ádám a Blikk TV Címlapsztori című műsorának vendégeként, amelyben azt is elárulta, azóta is mindennap ott van a gondolatai között az imádott gyermek és ha lehetne egy kívánsága, akkor szeretne még egyszer találkozni vele.

A mai napig bennem él és az ember csodákat vár, hogy ennyi év után is találkozzon vele. Nyilván Istennek volt valami feladata, hogy ezt a sorsot miért teremtette így – próbálta magyarázni a megmagyarázhatatlant Fásy Ádám, aki igazán sosem tudja majd feldolgozni a fia elvesztését.

– A családom szeretettel és nagy odaadással átölelt, enyhítette a fájdalmat, de a veszteséget soha senki nem tudta enyhíteni. Az a veszteség egy űr, ami ott tátong. Nagyon sajnálom, hogy nincs már, nagyon aranyos kisfiú volt – sóhajtott a mulatós zene koronázatlan királya, aki azt is megosztotta, hogyan teltek gyermeke utolsó napjai.

Próbáltuk az utolsó percig megmenteni. Az utolsó hetét bent töltöttem vele a kórházban, végignéztem azt a kínt, azt a szenvedést, amit átélt, próbáltam volna magamra áthúzni, de nem lehetett… – emlékezett a szörnyű napokra Ádám, aki korábban egy interjúban részletesen beszélt szeretett gyermeke utolsó fél évéről, a diagnózistól a szörnyű napig, attól a pillanatig, mikor először a karjaiba vette, egészen az utolsó lélegzetvételéig.

Mint elmesélte, az egyre többször lázra panaszkodó fiú tüneteit eleinte nem vették komolyan, az iskolaorvos azzal vádolta meg, hogy csak szimulál.

– A körzeti orvos küldte el végül röntgenre, ott derült ki, hogy a tüdejében egy daganat van – árulta el korábban a TV2-nek a zenész, aki azt is elmondta, az orvosok mindent megtettek, fiát megoperálták, kemoterápiát és sugárkezelést is kapott.

Ádám büszkén mutatta a fiának, Viktornak a kistestvérét, Zsüliettet / Fotó: TV2Ádám büszkén mutatta a fiának, Viktornak a kistestvérét, Zsüliettet / Fotó: TV2

De úgy tűnt, semmi nem segít.

Fásy Ádám a családi tragédiájáról mesélt: 13 testvérét vesztette el

Fásy Ádám a családi tragédiájáról mesélt: 13 testvérét vesztette el

– Borzasztó volt, senkinek sem kívánom, hogy végignézze, amint negyven kilós lesz egy kilencven kilogrammos fiatalemberből – idézte fel a fájdalmas pillanatokat Fásy. – Akinek nem tudok reményt adni, hiába mondom neki, hogy nem fogsz meghalni. Másnap a kezemben ment el…

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top