Connect with us

Sztori

Vége! Több millió magyarnak búcsút kell vennie

Befuccsolt itthon a legkedveltebb használtcikk oldal.

A Jófogást mindannyian ismerték itthon. Sajnos, azonban nem találtak rajta idővel elég jó fogást, ezért eladósorba került.

Megjelent az Adevinta csoport 2022-es üzleti évének beszámolója, amiből kiderült, hogy a 11 országban működő nemzetközi cégcsoport eladja magyarországi üzletrészeit. Ez azt jelenti, hogya  Jófogás és a Használtautó.hu apróhirdetési oldalak, valamint az Autónavigátor.hu online autós magazin hamarosan új tulajdonoshoz kerülnek.

Csak a magyar ágat adják el

Az Adevinta csoporthoz tartoznak a világ legnagyobb apróhirdetési oldalai, 2021-ben vásárolták fel az eBay anyavállalatát is.

A globális óriás nem zárt rossz évet 2022-ben. A forgalmuk 8, a nyereségük pedig 7 százalékkal emelkedett, ami enyhén elmarad a 2021-es 10 százalékos növekedési ütemüktől.

A jó eredmények ellenére döntöttek a nemzetközi portfóliójuk optimalizációja (vagyis szűkítése) mellett. A cégcsoport közleménye szerint a felülvizsgálat 2022-ben lezárult és elindították a magyarországi üzletrészek értékesítését.

Más országot nem említettek meg, ugyanakkor tavaly már adtak el ausztrál és dél-afrikai érdekeltségeket is.

Van lehetőség a magyar piacban, de nem nekünk.”

A részletes áttekintés eredményeképp az a döntés született, hogy az értékesítés a legjobb megoldás a csapatok, az üzleti megfontolások, és az Adevinta szempontjából is – válaszolta a hazai leányvállalat, az Adevinta Hungary a Forbes. kérdésére.

Hozzátették, hogy az Adevinta csoport 2021 novemberében meghatározott stratégiájának része, hogy arra az öt európai piacra fókuszál, ahol kellően erős pozícióban van ahhoz, hogy jelentős növekedést érjen el mind organikusan, mind az esetleges jövőbeni felvásárlások révén. Ezzel párhuzamosan kezdődött el néhány más piac felülvizsgálatának folyamata is, köztük Magyarországé is.

A cégcsoport kiaknázatlan potenciált lát a magyar piacon, de nem feltétlenül magát tartja annak a hosszú távú tulajdonosnak, amelyik támogatni tudja a platformokban rejlő lehetőségek kibontakoztatását, így a teljes magyarországi üzletágát eladja.

Ki lesz az új tulajdonos?

Az Adevinta Hungary szerint a cél az, hogy olyan új tulajdonost találjanak, amelyik képes arra, hogy a Jófogás, a Használtautó.hu és az Autónavigátor.hu márkák számára a megfelelő fókuszt és szakértelmet biztosítsa. A vevő kilétére még nem derült fény, ugyanis az értékesítés időzítésével és az új tulajdonossal kapcsolatos minden további részletet a bejelentés napján hoznak csak nyilvánosságra.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top