Connect with us

Celebek

ValóVilág 11: MEGVAN ki nyerte a játékot, övé a 36 millió forint,a nézők kiakadtak a döntésen!

Több mint száz nap után érkezett fináléjához a műsor, hogy valaki 36 millió forinttal gazdagodjon.

Vasárnap döntőjéhez érkezett a ValóVilág 11. évada. A fináléba három játékos jutott: MelinaKriszti és Rico – az már korábban kiderült, a negyedik helyen Reni, az ötödiken Lissza végzett.

Az RTL Kettőn 21:00-kor kezdődött meg az őrület, a játékosok elhagyhatták a villát, hogy a stúdióba vonuljanak. „Szavazzatok, üdvözlök mindenkit!” – kiabálta Rico a kamerának már az első pillanatokban.

Hatalmas teljesítmény idáig eljutni

– konstatálta Schumacher Vanda, miután ránézett a három játékosra.

A szavazatokat féltávnál lezárták, Rico lett a harmadik helyezett. A játékos úgy fogalmazott, élete legnagyobb félelme volt, hogy második helyezett lesz, ezért nem csalódott.

A szavazatokat nullázták, Krisztire és Melinára tovább voksolhattak a nézők. A két játékos között többször feszült volt a hangulat a stúdióban, Kriszti például többször is elnézést kért azért, mennyire hangosan beszél, próbált is disztingválni, ahogy tudott. Ahogyan azt sejteni lehetett, a kétórás adás legnagyobb részében visszatekintettek a játékosok villában töltött idejére.

A stúdiózás után végül Puskás-Dallos Peti megkérte a játékosokat, vonuljanak vissza a villába, ott megvárva az eredményhirdetést. A szavazatok összeszámlálását követően a műsorvezetők elárulták,

a voksok több mint 60 százalékát Kriszti kapta, ezzel ő a 2023-as ValóVilág győztese. 36 millió forintot nyert.

Kriszti végül Karinthy Frigyes Nem mondhatom el senkinek című versével búcsúzott a villától.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top