Connect with us

Sztori

Válik Koholák Alexa és 26 évvel idősebb férje!De a legjobb barátok maradnak

Véget ért a nagy szerelem.

5 év után véget ért Koholák Alexandra és 26 évvel idősebb férje, Farkas Balázs házassága. Az egykori pár immáron fél éve külön él, ám azóta is együtt dolgoznak, sőt egymás legjobb barátai is.

Alexa egyelőre jól érzi magát egyedül, nem vágyik társra, ezért nem is sürgeti a válási procedúrát, ahogy volt férje sem,tudta meg a Blikk.hu

 Mivel már többeteknek feltűnt, hogy Balázzsal nem posztolunk közösen, itt az ideje, hogy nyilvánosságra hozzuk, hogy a házasságunk egy ideje véget ért – jelentette be válásának hírét közösségi-oldalán az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja. – Érthető okokból a részletekbe nem bocsátkozunk bele. Életünk legszebb 5 éve volt és mindketten igazi társként tekintettünk egymásra. Hihetetlen jól működünk együtt a munkában, így én az üzleti klub stratégia vezetője maradok, Balázs pedig a Rendszerünk vezetője és a tanácsadói rész atyja. Szóval igazából semmi nem változik…

Lapunk felkereste Alexandrát, aki elmondta, márjó ideje külön élnek férjével, ám továbbra is együtt vezetik a központjukat.

– Már nagyjából fél éve, hogy elköltöztem tőle. A környezetünkben mindenki tudja mi történt közöttünk, ezért éreztem úgy, hogy itt az ideje a nyilvánosság előtt is felvállalni, hogy külön élünk.

Azonban továbbra is nagyon jó a viszonyunk, együtt dolgozunk és bármilyen hihetetlen is, a legjobb barátok vagyunk, akik minden megbeszélnek egymással, legyen szó munkáról vagy magánéletről – mesélte Koholák, aki azt is elmondta, mind a kettőjüknél egyszerre jött el az a pillanat, amikor kimondták, hogy vége.

– Éreztük, hogy a napi rutinjaink elmennek egymás mellett. Én egy keményebb vonulatú üzleti tanulásba kezdtem, teljesen más oldalról nézem a dolgokat, ő pedig ugyanúgy maradt a spirituális vonalon. Érdekes, hogy előtte egyáltalán nem beszéltünk erről, de egyik délután mind a kettőnkben egyszerre ért meg a gondolat. Egyetértettünk abban, hogy egyikünk se akar ebben a házasságban benne maradni, lehetünk még boldogok mással vagy máshogy. Ott akkor sem és azóta se hangzott el közöttünk egy ronda szó vagy kiabálás sem. Csúnya lenne, ha ennyi év és ilyen sikerek után ez másképpen lenne. Nekünk ennyi volt együtt megírva.

A házaspár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, és egyelőre nem is tervezik. Úgy vannak vele, majd sort kerítenek rá, ha valamelyiküknek sürgőssé válik mondjuk egy új kapcsolat miatt. Ám Alexánál egyelőre erre nincs sok esély.

 Amióta elköltöztem egyedül vagyok, és nagyon jól érzem magam így. Mindenem megvan, jó színvonalon élek, és ezt Balázsnak is köszönhetem. Nem keresek jelenleg párt, nem érzem azt, hogy egy férfi hozzá tudna tenni az életemhez – jelentette ki.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top