Connect with us

Sztori

Valaki levideózta: 215 milliós luxusautóban verette Szoboszlai Dominik Budapest utcáin 🏎

Egy több mint 200 millió forintos sportautó volánja mögött Szoboszlai Dominik? A magyar válogatott csapatkapitányát egy csúcs-Lamborghiniben videózták le

.Nagy feltűnést keltett Budapest belvárosában Szoboszlai Dominik, ugyanis egy, a TikTokra feltöltött videó tanúsága szerint a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, illetve a Liverpool támadó középpályása az V. kerületi Széchenyi István téren egy Lamborghini Revuelto volánja mögé szállt be, majd el is hajtott a fekete sportkupéval.

A felvétel alapján nem jelenthető ki, hogy a 23 éves játékosé az alsó hangon 220-230 millió forintot kóstáló Lamborghini, de ha mégis arról van szó, hogy a saját gyűjteményét bővítette vele, az is érthető volna, hiszen mostanság bőven volt rá oka. Amellett, hogy eljegyezte a párját, Buzsik Borkát, a Nemzetek Ligája hétfői mérkőzésén két fontos gólt is lőtt a bosznia-hercegovinai válogatott ellen – és ha még ez sem volna elég, október 25-én, vagyis jövő hét pénteken ünnepli a 24. születésnapját.

Szoboszlairól köztudott, hogy nem veti meg a magasabb kategóriájú, erős autókat, és tekintve, hogy sajtóértesülések szerint évente 3,4 milliárd forintnak megfelelő összeget keres, egy vaskosabb árcédula sem kottyan meg neki. Tavaly például egy durván 100 millió forintot érő Bentley Bentaygára ruházott be, amivel később egy milliós nagyságrendű gyorshajtási bírságot is összehozott.

@ganajturo_

szobolobodobo

♬ som original – eices

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top