Connect with us

Celebek

Vajna Tímeát csúnyán átverte a vőlegénye, ezért szakíthattak

Vajna Tímea egy olyan poént sütött el az Instagramon, ami sokat elárul arról, miért lehetett vége az eljegyzésének.

Vajna Tímea a korábbi időszakokhoz képest meglehetősen keveset oszt már meg a magánéletéről a közösségi médiában, de minden bizonnyal igen nehéz periódust élhet most át. Nemrég veszítette el a kisbabáját, és emellé arról pletykálnak, hogy a párkapcsolatának is vége lehet, másfél évvel 2021 augusztusi eljegyzésük után.

Arra, hogy Vajna Tímea és vőlegénye nincsenek már együtt, abból lehetett eddig elsősorban következtetni, hogy Andy Vajna özvegye eltüntette az Instagramról azokat a képeket, amiken vőlegényével közösen szerepeltek. És most jött még egy utalás, ami megerősíteni látszik, hogy a kapcsolatnak vége lett, méghozzá igen meghökkentő módon. Vajna Tímea ugyanis a hétvégén egy automatikusan eltűnő sztorit publikált, benne egy viccel, amit a Blikk örökített meg.

„Nagyon fontos! Csak az vegyen Valentin-napon eljegyzései gyűrűt a barátnőjének, akinek nincs felesége”

– írta Vajna Tímea, és a vicc megfogalmazásából nagyon úgy tűnik, hogy mindezzel azért poénkodik most így, közvetlenül Valentin-nap előtt, mert ővele pontosan ez esett meg.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top