Connect with us

Egyéb

Újabb rendőrtámadás Budapesten – Kalapáccsal támadt egy férfi a rendőrökre

Őrizetbe vettek egy Heves vármegyei férfit, aki korábban baltával, pénteken kalapáccsal támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közleményben azt írták, a 40 éves férfi tavaly novemberben vésővel és baltával rongálta meg egy magyarországi nagykövetség budapesti épületét.

A rendőrök a rongálás abbahagyására szólították fel, ő azonban a baltával a rendőröket fenyegetve elindult feléjük.

A rendőrök az elkövetővel szemben könnyfakasztó gázt, majd testi kényszert alkalmaztak.

rendőrkapitányság rendőreinek.

A nyomozó ügyészség ezért a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken kutatást tervezett végrehajtani a lakóhelyén és gyanúsítotti kihallgatása érdekében elő akarta állítani.

A férfi a megjelenő rendőröket kalapáccsal a kezében fenyegetni kezdte, majd az eszközt nagy erővel közéjük dobta. A támadásban senki nem sérült meg.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és kihallgatása után indítványozza a letartóztatását. Erről a bíróság várhatóan hétfőn dönt – olvasható a közleményben.

(MTI)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top