Connect with us

Sztori

Újabb baleset történt a Nemzeti Színházban: Bodrogi Gyula sérült meg

Újabb baleset történt a Nemzeti Színházban: Bodrogi Gyula sérült meg

Baleset érte Bodrogi Gyulát!

A 89 éves Kossuth-díjas színművész a Nemzeti Színházban esett el, és megrepedt a bal karjában az egyik csont. A keze azóta is fel van kötve, ám ez nem akadályozza őt a munkában, továbbra is játszik.

Bár a Nemzet Színésze csak április 15-én lesz kilencven éves, szombaton, a Színházak Éjszakáján előre felköszöntötték.
A Karinthy Színház ugyanis a rendezvény zárásaként egy meglepetés ünnepséget szervezett Bodrogi tiszteletére, ahol unokája és volt felesége, Voith Ági mellett többek között Koltai Róbert, Szilágyi Tibor, Straub Dezső és Balázs Andrea is köszöntötte, ő pedig nagyon meghatódott.
Az esten a színész bal kezét felkötve jelent meg, ugyanis, mint lapunk most megtudta, nemrég baleset érte őt a Nemzeti Színházban.

>

– Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam. Ez nagyjából tíz napja történt – fogalmazott a Blikknek Bodrogi Gyula, akit az esést követően azonnal orvoshoz vittek. – Alaposan megvizsgáltak, és ott derült ki, hogy elrepedt az egyik csontom. Az esés közben próbáltam védeni magam, ezért a bal kezemmel tenyereltem le, ezt viszont a csontom bánta. Azóta fel van kötve a kezem. Még nem tudom, meddig kell így hordanom, majd az orvos megmondja. A lényeg, hogy jól vagyok, ez csak egy kis baleset, amiből hamar rendbe jövök.

A színészt pedig ez a kellemetlenség sem tántoríthatja el a munkától, ő így is dolgozik. Holnap is láthatják majd a nézők, a Nemzeti Színház Egri csillagok című darabban Szulejmán szultán szerepében. Sérülését pedig elmondása szerint senki nem fogja majd észrevenni a színpadon.

Bodrogi Gyula már számtalanszor bizonyította be, hogy egy-egy betegség vagy sérülés nem állhat az útjába annak, hogy ő dolgozzon. Az elmúlt három évben pedig érte baj bőven. Először 2021-ben munkahelyi balesetet szenvedett, színházi próba közben leesett egy dobogóról és elrepedtek a bordái. Ezután három hónappal hasi sérve miatt életmentő műtétet kellett rajta végezni, majd 2022 tavaszán bevizesedett a tüdeje, akkor mentővel szállították kórházba, ahol intenzív osztályra került. Bodrogi azonban szépen felépült, és már nyár végén visszatért a munkába, azóta is dolgozik.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top