Connect with us

Sztori

Új üzletlánc jött Magyarországra,óriásboltot nyitottak

Megnyitotta első üzletét Magyarországon a WHSmith. A nagy múltú brit kiskereskedelmi lánc magyar piacra való belépésére a Budflyer hívta fel a figyelmet.

Az új boltot a Liszt Ferenc Repülőtér 2B termináljának indulási oldalán nyitották meg. Ez persze nem véletlen, ugyanis a WHSmith előszeretettel települ repterekre. A boltlánc azonban nem csak ilyen infrastruktúrákban jelenik meg, és sokkal kiterjedtebb hálózattal rendelkezik, mint a reptéri környezetben megszokott duty free üzletek – írja a vg.hu.

Az 1792-ben alapított Smith eredetileg egy családi kézben lévő újságárusító üzletnek indult, de nem sokkal később már hálózattá nőtte ki magát, és a világ első kiskereskedelmi láncává vált, amikor 1828-ban létrejött a WHSmith. A hálózat az Egyesült Királyságban több mint 600 boltot működtet kiemelt közterületeken (fő- és bevásárlóutcákban) és további mintegy 800 üzletet visz repülőtereken, vasútállomásokon, kórházakban és autópályák mellett.

Jelen van Ausztráliában, Délkelet-Ázsiában, Indiában és a Közel-Keleten is. Immár harminckét ország több mint 120 repterén üzemel. Fő profilja a könyvek, újságok és írószerek árusítása, azonban az elmúlt időszakban egyre szélesebb az áruválasztéka. A különböző desztinációjú boltjaiban egyebek mellett számos helyi termék, elektronikai eszközök, ételek és italok is elérhetők.

Mit lehet tudni a WHSmith új magyar boltjáról?

A ferihegyi bolt még december közepén, három hete nyílt meg. A fejleményről be is számoltak a közösségi médiában. A LinkedIn-bejegyzésben azt írták, hogy egy 1200 négyzetméteres üzletet adtak át, amelyben számos kulcsfontosságú terméket és helyi specialitásokat kínálnak az utasoknak. Azt is közölték, hogy a magyar boltnyitás része annak a folyamatnak, amelyben száznál is több új üzletet avatnak a következő egy évben. Az nem derült ki, hogy vajon további WHSmith-boltok is nyílnak-e Magyarországon.

Mindenesetre a WHSmith magyar leányát már 2023 nyarán bejegyezték WH Smith Hungary Kft. néven. Az Opten adatai szerint a vállalat főtevékenysége iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem, illetve élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem. A cég jegyezett tőkéje hárommillió forint. Székhelye Budapest XIII. kerületében van, a Váci úton a Balance Hall irodaházban.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top