Connect with us

Egyéb

Tóth Gabi megrázó vallomása: „Ha nincs Hanni, akkor inkább elmegyek egy másik világba”

Tóth Gabi lesz a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor következő vendége, és az énekesnő többek között volt férje, Krausz Gábor vádjaival kapcsolatban is megszólal majd a pénteken megjelenő adásban. Krausz Gábor ugyanis nemrég Lékai-Kiss Ramóna vendége volt a TV2 Titkok Ramónával című podcastműsorban, és a beszélgetés során a sztárséf hűtlenséggel vádolta meg volt feleségét.

Hajdú Péter az Instagramon osztotta meg a következő adás első előzetesét, azzal az ígérettel, hogy később egy másik is érkezik majd.

„Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, de kétségtelenül tehetséges, mint a nap! Nehéz időszakon megy keresztül és őszintén azt kívánom, hogy minden téren oldódjanak meg a problémái! Pénteken nézzétek meg az adást és csak utána alkossatok véleményt. Annyira erős lett az interjú, hogy úgy döntöttünk, hogy 2 előzetest is készítünk belőle! Itt az első…” – írta a műsorvezető a közösségi oldalon a videó leírásába a vendégéről.

Az előzetesben Tóth Gabi nyíltan tagadja exférje vádjait, valamint arról is vall, hogy a kislánya, Hannaróza az, aki miatt továbbra is kitart az őt ért bántások ellenére.

„Amíg én a Gáborral nem zártam le, addig én… tehát én nem csaltam meg a férjemet” – jelentette ki az énekesnő a műsorban, hozzátéve: „Nem azért keresek társat, hogy mindenáron legyen valakim, hanem egyáltalán nem kerestem társat, és az élet megajándékozott egy olyan emberrel, aki megbecsül és szeret és nem bánt.”

Tóth Gabi ugyanakkor arról is beszélt, hogy volt része verbális bántalmazásban párkapcsolaton belül, és azt is elismerte, hogy emiatt mélypontra jutott. „Igazából nagyon-nagyon sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs Hanni, akkor inkább… elmegyek… egy másik világba, ahol végre nyugalom van, béke van, és nem bántanak, nem aláznak meg, nem hurcolnak meg” – mondta.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top