Connect with us

Celebek

Tóth Gabi bevallotta: Krausz Gábor ezt nem tudta megadni neki

Tóth Gabi bevallotta: Krausz Gábor ezt nem tudta megadni neki, holott mindig vágyott rá

Elmondása szerint nem akarta erőltetni, mert elfogadta, hogy a volt párja nem annyira szerette volna ezt, de talán egyszer még valóra válik ez az álma.

Mint ismert, Tóth Gabi volt nemrég a Mutasd magad! című YouTube-műsor vendége, ennek során egyebek mellett a hitéről, a Megasztár utáni időszakról, a színházi éveiről, valamint a válásáról is beszélt. Utóbbi kapcsán kijelentette, sosem csalta meg Krausz Gábort, egyszerűen „ráhúzták ezt a csalfa feleség bélyeget”.
Kiemelte, a médiában több olyan cikk is megjelent, amelyeknek nem volt valóságalapja, egyúttal leszögezte: a szakítás idején még csak beszélgetőfázisban voltak jelenlegi párjával, Papp Máté Bencével. Emellett tény, hogy az énekesnőt sokszor teljesen alaptalanul boronálta össze a sajtó egy-egy ismert kollégájával, pedig elmondása szerint mindig is a komoly kapcsolatok híve volt.„Én mindig a szerelmet kerestem, azt az embert, akihez férjhez mehetek, akitől majd gyerekem lehet” – árulta el az interjúban, amelyből a Story szemlézett. Majd hozzátette: „Mindig úgy mentem bele egy kapcsolatba, hogy az illetőről elképzeltem, ahogy megkéri a kezem, az esküvőnket, ahogy a lányok többsége teszi”.

A sztárséf meg is kérte a kezét, a menyegzőjükkel kapcsolatban valamit azonban máig sajnál Tóth Gabi, mégpedig azt, hogy nem lehetett egyházi esküvőjük, mert Krausz Gábor egy másik felekezet tagja. Holott az énekesnő mindig is vágyott erre, el is képzelte, milyen lenne az a pillanat. „Nekem nagy vágyam volt mindig, hogy édesapám az oltár elé kísérjen” – vallotta be.

„Az egy olyan szentséges dolog, ami hihetetlen erős köteléket ad. Nem akartam erőltetni, mert elfogadtam, hogy a partnerem nem annyira szerette volna ezt” – magyarázta. „Most viszont másban vagyok, talán majd egyszer megadatik még ez nekem” – mondta. Végül az énekesnő sokat sejtetően még hozzáfűzte: „Ami késik, nem múlik. Még fiatal vagyok”.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top