Connect with us

Sztori

Tiborcz István keményen visszavágott Magyar Péternek

Tiborcz István keményen visszavágott Magyar Péternek

Tiborcz István  ” Ahogy korábban, a jelenben sem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni ” – így válaszolt Tiborcz István, a miniszterelnök veje és sikeres nagyvállalkozó a Magyar Hangnak, reagálva Magyar Péter, Varga Judit korábbi férje által felvetett kérdésekre és észrevételekre. Varga Judit egykori házastársa sem hagyta érintetlenül Tiborcz megjegyzéseit.

„Ahogy eddig is, így most is állok az Ön és a sajtó rendelkezésére a gazdasági tevékenységem és társadalmi szerepvállalásommal kapcsolatban. De ahogy korábban, a jelenben sem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni. Vannak olyan emberek, akik a gazdasági életből kikerülve politikai hatalmat akarnak szerezni, és vannak azok, akik a gazdasági életben igyekeznek értéket teremteni az építészeti örökségünk megmentésével és munkahelyek teremtésével. Nem vagyunk egyformák”.

Mit történik?

„Mi zajlik itt?” – Tiborcz István e szavakkal kívánt választ adni Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és a politikai életből visszavonult fideszes politikus egykori férje felé, aki állami vállalatoknál betöltött vezetői pozícióiból mondott le. Magyar a hétvégén, követve Novák Katalin köztársasági elnök távozását és volt felesége, Varga Judit politikai színtérről való kivonulását, ő is elhagyta a NER rendszert.

Mit mondott Magyar Péter ?

A Partizán műsorban vasárnap este adott interjú során Magyar Péter többek között arra is kitért, hogy számos alkalommal volt kénytelen üzleti tárgyalásokat folytatni Tiborcz Istvánnal, aki állami támogatások révén szerezte vagyonát, ami véleménye szerint ártalmas hatással van az országra.

A miniszterelnök veje idén januárban jelent meg a Forbes magazin „Az 50 leggazdagabb magyar” listáján, ahol 75,3 milliárd forintos becsült vagyonával a 27. helyen szerepelt. Magyar úgy véli, Tiborcz valós vagyonának mértéke meghaladja azt, ami látható és ellenőrizhető, és kedden egy posztban így fogalmazott Tiborczhoz: „Te valóban tehetséges ember vagy, 37 évesen szállodák, bankok, alapkezelők, számos korábban állami tulajdonban lévő értékes ingatlan, a Waberer’s, a belgrádi irodapiac jelentős része, és több, még építés alatt álló budapesti irodaház tulajdonosa vagy, 100 milliárdos vagyonnal rendelkezel.” Ezt követően a Magyar Hang felkereste Tiborczot, aki a lapnak adott válaszában reagált a felvetésekre.

Magyar Péter nem hagyta kommentár nélkül Tiborcz reakcióját, egyebek és egy pusztító szóvicc mellett arról írt:

„Ma megtudhattuk a nemzet vejétől, hogy ő nem akar a politikai csatározásokba belefolyni (nyilván azok hasznát élvezni egyszerűbb). Azt is megírta, hogy ő az épített örökség megmentéséért szeretne dolgozni. Szerintem ez egy nemes cél, esetleg egészítsük ki az ipari méretű lopás elleni harccal és fogjunk össze.”

Tiborcz  után Nagy Ferónak is volt véleménye íme:

Nagy Feró durván nekiment Magyar Péternek !Hatalmas pofont kapott .Ilyenre még nem volt példa.

Nagy Feró, a Beatrice együttes vezetője, éles szavakkal illette Magyar Pétert, aki szerinte cselekedeteivel hátat fordított annak a közösségnek, amelynek korábban tagja volt. Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe!  – fogalmazta meg álláspontját a rockikon.

A közelmúltban Novák Katalin, a köztársasági elnök, kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki tudott az intézményben történt gyermekmolesztálásokról, sőt, egy hamis vallomást is előkészített egy gyermek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében kívánt aláíratni vele.

Novák Katalin szombaton délután jelentette be köztársasági elnöki posztjáról való lemondását. Nem sokkal később Varga Judit, az igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi döntést hivatalosan ellenjegyezte és jóváhagyta, Facebook-oldalán közölte, hogy kilép a politikai életből és lemond országgyűlési képviselői mandátumáról is.

Szombat este Varga Judit egykori férje, Magyar Péter is bejelentette távozását a közösségi médián keresztül, posztjában pedig élesen kritizálta Rogán Antalt és társait. Magyar a Partizán műsorban is részletesen beszélt a történtekről egy másfél órás interjúban.

E fejlemények fényében Nagy Feró is megosztotta véleményét, amikor az rtl.hu megkereste. A Beatrice vezéralakja kijelentette, hogy meglepte Novák Katalin döntése, és hozzátette:

: „kutya kötelessége volt lemondani, ez tisztességes dolog, hibát követett el”.

Nagyon sok politikusnál láttuk már, hogy hibát követtek el, majd utána azt mondták: »Dehogy mondok le!«. Két nagyon szuper csajt veszítettünk, ez baj

– jelentette ki.

Ami K. Endrét illeti, az énekes úgy fogalmazott, szerinte „a sajtóban könnyen elítélik az embert”, így nem szeretne ítélkezni az egykori igazgatóhelyettes felett. Hozzátette, ha Novák és Varga tényleg a kegyelmi döntés miatt mondtak le, akkor azt elfogadja.

Összevissza hallunk mindenféle információt. Ilyenkor én rábízom magam a felelős politikusra, az ő döntésére

– magyarázta.

Magyar Péter nyilatkozataira vonatkozóan Nagy Feró a portál érdeklődésére elmondta, hogy egyáltalán nem szimpatizál a Diákhitel Központ egykori vezetőjének magatartásával.

Egyáltalán nem tetszik. Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe. Amit ő csinál, azzal elárulta azt, amiben eddig részt vett. Miért nem vette ezt észre előbb, 5-10 évvel ezelőtt? Elítélem ebből a szempontból

– jelentette ki!

Íme Magyar Péter nyilatkozata

Magyar Péter kijelentette: Rogán Antalnak mennie kell

Magyar Péter a Partizán műsorának vasárnap esti élő videóinterjújának volt a meghívott vendége. Ahogy köztudott, Varga Judit korábbi férje szombaton – követően, hogy volt felesége lemondta parlamenti képviselői mandátumát és távozott a nyilvános politikai élettől – hozta nyilvánosságra, hogy elhagyja az állami vállalatoknál elfoglalt vezetői pozícióit, és ezen kívül nyíltan kritikát fogalmazott meg Rogán Antal felé.

Nem kaptam reakciókat. Pár emberrel beszéltem előtte, mindenki óvott tőle

– mondta Magyar a két Facebook-bejegyzéséről, hozzátéve, hogy régóta gondolkodott azok tartalmán és a lemondásán, de nem tehette meg, amíg a (volt) felesége vezető pozíciót tölt be a rendszerben.

Ki kell mondanom, hogy ez így nem mehet tovább

Magyar hangsúlyozta, hogy egész életét a jobboldali közegben töltötte, barátai is onnan vannak:

2002-ben Gulyás Gergellyel ott ültünk a miniszterelnök mögött a TF-en tartott beszédén, én onnantól fogva beléptem a Fideszbe, családi indíttatásból is mindig a nemzeti oldalon voltam, a keresztapám Mádl Ferenc

– mondta, hozzátéve, hogy 2006-ban Gulyással tüntetésekben vettek részt, régóta a Fideszhez kötődik, és reméli, hogy nem számolt fel minden kötődést a nemzeti oldallal. A Miniszterelnökség vezetőjét a barátjának tudja, de legutóbb decemberben beszéltek, vele nem egyeztetett a döntéséről.

Mindig tudták rólam, hogy én egy kritikus elem vagyok, de csak befelé. Nagyon sok mindennel nem értettem egyet, és ezeket mindig megvitattuk. Orbán Balázzsal, Gulyás Gergővel és másokkal is. Mindig kifejeztem a nemtetszésemet, ha úgy éreztem, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, néha egy mosolyt kaptam rá, de mindig megbeszéltük. Csak szép lassan elértünk egy olyan szintre, hogy azt gondolom, hogy ugyan sok minden jó irányba megy az országban, de ennek ellenére ki kell mondanom, hogy ez így nem mehet tovább. Ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink egy családi részvénytársaságban nőjenek fel, akkor változtatni kell

– mondta a döntése hátteréről, hozzátéve, hogy az utolsó lökést az adta meg neki, ami a hétvégén történt.

A volt feleségével úgy látták, mutatkozik esély, hogy a Fideszben jön egy olyan generáció, amelyik egy idő után átveszi az irányítást. Varga szerinte azért lépett be a kormányba, mert Gulyás Gergely felkérte, és azt látták, hogy van esély arra, hogy jobb legyen a helyzet, és igényt tartanak a szakértelmükre.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top