Connect with us

Sztori

Tartozott a villanyszámlával, ezért robbanthatott a férfi Esztergomban

Már napközben is azzal fenyegetőzött, hogy ha kikapcsolják nála az áramot, robbantani fog.

Ahogy arról beszámoltunk, szerda este az elsődleges információk szerint egy gázpalackot robbantott fel egy esztergomi férfi otthonában. A detonációban rajta kívül egy rendőr vesztette életét, 11-en megsérültek, köztük négyen súlyosan.

A zavartan viselkedő férfi – aki a helyiek elmondása szerint gyakran került összetűzésbe a hatóságokkal – már napközben is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házát, a hatóságok ezért voltak kinn nála.

Az indítékról az esztergomi Gran TV számolt be.

Információik szerint az egyedül élő férfi jelentős mennyiségű villanyszámla-tartozást halmozott fel, ezért az áramszolgáltató le akarta kapcsolni nála a szolgáltatást.

Az elkövető ezért fenyegetőzött robbantással, mondván: ha lekapcsolják nála az áramot, robbantani fog.

Az Index információi szerint a férfinak más komoly tartozása is volt. A portál úgy tudja: rengeteg adóssága volt, ezért kocsiját is lefoglalták. Emiatt haragudott a rendőrökre, többször fenyegette őket és az ügyészeket is: azt képzelte, ők hagyták ellopni a kocsiját.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top