Connect with us

Celebek

Szörnyű tragédia: autóbalesetet szenvedett az RTL sztárja, így van most

Kamerák előtt beszélt a részletekről.

 

Sorra derülnek ki A Város Királynői szereplőinek életével kapcsolatos tragédiák. Micheller Mónika a Fókusz kamerái előtt beszélt autóbalesetéről, mely azóta is traumaként kísérti.

Nem véletlenül nem láthatjuk egyszer sem a volán mögött A Város Királynőiben. Súlyos balesete óta nem vezet autót, csak utasként száll kocsiba.

— Korábban Berlinben éltem, majd a világjárvány miatt hazaköltöztem. Sajnos történt egy frontális autóbalesetem és gyakorlatilag itt ragadtam. Azóta vagyunk együtt a párommal

— kezdte Moncsi, aki úgy véli, a szerencsétlenség a sors kezének műve lehetett.

— Baromi nagy törés volt az életemben, és talán ezeket a jelzésértékű dolgokat komolyan kell venni. Szerintem az azt jelezte, hogy vissza kell költöznöm Berlinből, meg hogy lassítsak egy picit, álljak le.

Örök pörgésben vagyok, nyüzsgésben, imádok utazni, gyakorlatilag két végén égetem a gyertyát, mert velem minden nap történik valami. Mindig szeretek társaságba járni, szórakozni, és úgy gondolom, hogy ez egy jel volt arra, hogy lassítsak le, és jöjjek össze a mostani szerelmemmel

— fogalmazott a híresség.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top