Connect with us

Sztori

Szörnyű időjárás robog felénk,erről jobb ha tudsz

Szörnyű időjárás robog felénk, sáros esőt kapunk a nyakunkba ma

Ma már nem lesz olyan meleg sem, ráadásul esőt is kapunk.

A HungaroMet előrejelzése szerint péntek délelőtt még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat, dél felől szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen kisüthet a nap.

A dél felől érkező csapadékzóna északnyugat felé halad, és több helyen, legkisebb eséllyel az északkeleti harmadban várható eső, zápor.

A levonuló csapadékzóna mögött kevés helyen előfordulhat zápor, délnyugaton zivatar sem kizárt. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, de a déli megyékben ennél is melegebb lehet az idő. Késő este 5, 11 fok közötti értéket mérhetünk.

Az év első nagy szaharai porkitörése már elérte a Kárpát-medencét, ami miatt most nagyobb mennyiségben van felettünk szaharai por, ami különösen napkelte és napnyugta idején válik láthatóvá.

Azt is megértül, hogy leginkább a Nyugat-Dunántúlon sáros esőt kaphatunk a nyakunkba. Arról is írtunk, hogy milyen idő lesz a hétvégén: az előrejelzés szerint folytatódik a megszokottnál enyhébb időjárás a tavasz első hétvégéjén is: pénteken még több helyen lehet eső, majd csökken a csapadékhajlam, és gyengén felhős, napos idő várható 12-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top