Meghalt egy dolgozó a munkahelyén, munkavégzés közben egy sajóbábonyi üzemben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei rendőrség sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Dobi Tamás azt mondta: a csütörtökön történt munkabaleset ügyében büntetőeljárás indult ismeretlen tettessel szemben, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.
A vármegyei hírlap információi szerint nem a mostani eset volt az első halálos baleset az üzemben, ugyanis tavaly január 25-én, azaz szinte napra pontosan hasonló tragédia történt, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkavédelmi hatósága a társhatóságokkal közösen vizsgált.
Most azonban újabb részletek láttak napvilágot a szörnyű tragédiával kapcsolatban. A hírek szerint egy 39 éves helyi férfi az áldozat, aki vélhetően olyan vegyi anyagot lélegzett be, amelyet nem lett volna szabad.