Connect with us

Celebek

Szívszorító pillanatok: állva ünnepelték a 89 éves Pierre Richard-t-VIDEÓ

Április 24-én, hétfő este 34. alkalommal adták át a francia színházi élet legjobbjait elismerő Molière-díjakat. A Théâtre de Paris színpadán mégsem a díjazottak, hanem az egyik díjátadó kapta a legnagyobb tapsot:  az 1970-es évek legnépszerűbb francia filmszínészét, a Magas szőke férfi felemás cipőben sztárját – aki két éve maga is Moliére-díjat nyert – több mint két percen keresztül ünnepelték a gála vendégei. A nagy francia színész nyáron lesz 89 éves.

dén rövidre fogjuk. Az idén két óránál rövidebbnek kell lennie – rövidebbnek, mint a César-gálának. A színházban nem úgy megy, mint a moziban, itt nem lehet kétszer kezdeni a felvételt – vezette fel a 34. Moliére-díjátadót a drámaíróként és rendezőként is elismert, olykor színészi feladatokat is elvállaló, eddig 5 Moliére-díjat nyert, színházi „csodagyereknek” kikiáltott (most 40 éves) Alexis Michalik, aki eleve sietős léptekkel érkezett a színpadra, hogy aztán figyelmeztesse a nyerteseket: zenével szakítják félbe a köszönőbeszédüket, ha esetleg túllépnék az úgynevezett udvariassági határt.

Pierre Richard és Sylvie Testud a 34. Moliére-gálánFORRÁS: AFP/LE FIGARO

EZ AZT JELENTETTE, HOGY A 19 KATEGÓRIA DÍJAZOTTJAINAK ÉS JELÖLTJEINEK MÉLTATÁSÁRA ÁTLAGOSAN 6 PERC JUTOTT VOLNA, HA NINCS MÁS MŰSORSZÁM – DE TERMÉSZETESEN, AHOGY AZ A GÁLÁK ESETÉBEN MEGSZOKOTT, FILM- ÉS ZENEI BETÉTEK, HUMORISTÁK SZÁMAI SZÍNESÍTETTÉK A MŰSORT, ÍGY EGY-EGY KÖSZÖNŐBESZÉDRE LEGFELJEBB EGY PERC, HA JUTOTT.

A Michalik által tervezett programrend már azzal felborult, amikor a házigazda által meginvitált, a sokat vitatott francia nyugdíjreform miatt tiltakozó két szakszervezeti tag felszólalása után Rima Abdul Malak kulturális miniszter magához ragadta a mikrofont (a politikus épp Jean-Marc Dumontet Moliére-igazgató mellett ült, és pont ott volt egy mikrofon…), hogy kifejtse, harcos védelmezője a francia kultúrának, és nem zárkózik el attól, hogy leüljön a színházi szakszervezetek képviselőivel tárgyalni.

A 34. MOLIÉRE-GÁLA FÉNYPONTJA AZONBAN NEM A POLITIKAI ADOK-KAPOK, HANEM EGY NAGY MŰVÉSZ, A 89 ÉVES PIERRE RICHARD JELENLÉTE VOLT.

A legendás francia színész a legjobb monodrámai alakítás díját adta át és amikor a színpadra érkezett, több mint két percig felállva tapsolta a szakmabeli közönség, mit sem törődve az időkorláttal.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top