Szabó Zsófi is távozik a Mokkától

Orosz Barbara váratlan kirúgása után két új műsorvezetővel folytatja a Mokka, de a háttérben ennél jóval többről van szó. A TV2 eközben stratégiát is vált, hiszen a reggeli műsor stábját erősítő Szabó Zsófival sem találkozhatnak reggelente a nézők. Sajtóinformációk szerint a csatorna nagyobb feladatokat szán neki.

Lapunk pénteken számolt be arról, hogy Orosz Barbarát tizennégy év után elküldték a TV2 Mokka műsorából, s helyére két új női munkatárs, Zavaros Eszter és Krasznai Dóra érkezett. Az is kiderült, hogy 15 év után megszűnik a Tűsarok című műsor is, így a műsorvezetőnek nincs helye a csatornánál. Információink szerint a TV2 vezetése a műsorvezető viselkedésével indokolta a döntést, amelyet alig pár nappal ezelőtt közöltek vele. Egy bennfentestől megtudtuk, hogy régóta téma volt már a kollégák között a műsorvezető viselkedése, amely szerintük nem volt megfelelő.

Barbara, aki 2019 óta a Mokka munkatársaként dolgozott, péntek este a közösségi oldalán reagált a távozásáról szóló hírekre egy hosszú bejegyzésben, melyben köszönetet mondott az elmúlt évekért, amit a TV2-nél töltött, majd sok sikert kívánt azoknak a kollégáknak, akik átveszik a helyét a műsorban.

Zsófi új feladatot kap

Most kiderült, újabb változás várható a csatornánál, méghozzá éppen a reggeli műsorában. A story.hu értesülései szerint a szintén a Mokka stábját erősítő Szabó Zsófi a közel jövőben olyan feladatokat kap, amelyekkel együtt a hajnali munka már nagyon megterhelő lenne az egyedülálló édesanya számára. Állítólag a színésznő-műsorvezető kiállta a próbát, és elérheti azt, ami csak kevés tévésnek adatik meg.

A televíziós szakmában a legnehezebb olyan karaktereket találni, akikre rá lehet bízni egy egész estés show-műsort. A maximális szakmaiság, spontaneitás és a dekoratív megjelenés egyaránt fontos. Nem titok a Róna utca folyosóin, hogy Szabó Zsófit azért hozták el az RTL-től, hogy felépítsék.A Mokka egy nagyon jó iskola számára. Tavaly a Dancing with the Stars alatt bebizonyította, hogy ha kell, keményen tud dolgozni, terhelhető, ráadásul a közönség is szimpatikusnak találta, hiszen sokáig eljuttatták. A mostani zsűrizés A Nagy Duett ben pedig arra adott lehetőséget, hogy intellektusát is megcsillogtassa. A főnökei elégedettek a teljesítményével” – osztotta meg a lappal a csatorna egyik munkatársa, aki szerint éppen ezért Zsófi már nem sokáig fogja reggelente a nézőket köszönteni, hiszen vezető arccá lép elő.

Istenes László segítséget kért Szabó Zsófi miatt a Mokkában / Fotó: TV2
Szabó Zsófi tavaly visszatért a TV2-höz, ahol a Mokka című reggeli műsort vezeti, de már nem sokáig / Fotó: TV2

Színes karriert futott be

A lap emlékeztetett arra, hogy Szabó Zsófi alig húszévesen tűnt fel a Jóban Rosszban sorozatban, ahol öt éven át alakította Betty Tanakis szerepét. 2011-ben az Anna-bál szépének második udvarhölgye lett, játszott egy keveset színházban, felbukkant még egy-két sorozatban, de a legtöbbet különböző showműsorokban láthattuk. Vezette már az X-Faktort, az After X-et, négy évig volt az RTL Reggeli egyik háziasszonya, majd átigazolt a TV2-höz, ahol a Mokka mellett rábízták az Újratervezést is. Első lépésként a Sztárban sztár All Stars kísérőműsorának volt a műsorvezetője, aztán jött a táncos műsor, majd a zsűrizést is kipróbálhatta A Nagy Duettben. A Story szerint egyértelműen látszik a tudatos szakmai építkezés, ezért nem lenne meglepő, ha a Liptai Claudia, Ördög Nóra és Kiss Ramóna hármas a 36 éves Szabó Zsófival egészülne ki.