Connect with us

Sztori

Súlyos beteg volt Boros Lajos, pár hónapja eltűnt a nyilvánosság elől

Néhány hónappal ezelőtt Boros Lajos végleg eltűnt. Három éve a YouTube-on indított beszélgetős műsort, ám a sorozata tavasszal egyszer csak megszakadt. Március vége óta nem jött ki új rész, de a neves vendégek már előtte elmaradtak. Akkor egy ismerőse azt mondta, nincs nagy baj, csak háttérbe akar vonulni, nem bír már úgy helytállni, mint korábban. A tragikus hír ezek után váratlanul érkezett.

Mint megírtuk, 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután életének 78-ik évében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

Pár hónapja eltűnt a nyilvánosság elől

Nyáron röppent fel a hír, hogy hónapok óta nem jelentkezik új műsorral Boros Lajos. A Lali király CsütörTöke című beszélgetős műsor három éve indult a YouTube-on. A barátai azért kezdték el a sorozatot, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó barátjuknak segítsenek, adjanak számára újra szakmai célt.

Boros Lajos és társai híres vendégekkel beszélgettek szakmáról, életről: járt a műsorukban Gálvölgyi János, Majka, Nagy Feró, Jakupcsek Gabriella, Koltay Róbert és Havas Henrik is. Az utóbbi időben azonban már vendég sem csatlakozott hozzájuk, március vége óta pedig új rész sem született a korábban kéthetente jelentkező műsorból.

A rádióst már jó ideje nem tudtuk elérni telefonon, a készüléke ugyanis folyamatosan ki volt kapcsolva. A rajongói is aggódtak, a barátok viszont azzal nyugtatták a közvéleményt, hogy nincs nagy gond.

Betegségek

Ám régóta tudni lehetett: Boros Lajos súlyos beteg. Egymás után küzdött meg az egyenként is rendkívül súlyos egészségügyi problémákkal, és évekig úgy tűnt, sikerrel.

Az elmúlt kilenc évben többször műtötték, volt súlyos prosztataproblémája – daganatos betegsége –, kapott pacemakert, egy nagyobb szívműtét után pedig öt hétig feküdt kómában. A rádiós végül 2021-ben a Blikknek mondta ki először: meggyógyult. Akkor úgy tűnt, fűti a tettvágy. Ám a nagy visszatérés nem sikerült. Pedig a betegségei miatt szükség lett volna pénzre, de leginkább egy fizető munkára.

„Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk” – magyarázta lapunknak 2022 nyarán Lali király. „Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés” – mondta akkor.

1972-ban megnyerte a Ki mit tud?-ot, majd zenei előadóként járta az országot/Fotó: Fortepan - Szalay Zoltán
1972-ban megnyerte a Ki mit tud?-ot, majd zenei előadóként járta az országot/Fotó: Fortepan – Szalay Zoltán

1972 óta volt velünk

A népszerű rádióst egyénként 1972-ben ismerte meg az ország, amikor a Ki mit tud?-on első helyezett lett pol-beat kategóriában gitáros-énekesként. Az előadó-művészet mellett kiadóvezető volt, majd 1989-től kezdett rádiózni: több mint másfél évtizedig Bochkor Gábor állandó műsorvezetőtársa volt, amely miatt kettejüket még még mindig a szakma legendás párosának tartják.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top