Connect with us

Sztori

Súlyos balesetet szenvedett Orbán Viktor konvoja. Egy rendőr meghalt.

Súlyos balesetet szenvedett Orbán konvoja Németországban – írja a német Spiegel.

A balesetben egy rendőr meghalt és egy másik súlyosan megsérült.

Hétfőn reggel Stuttgart Degerloch kerületében életét vesztette egy rendőrtiszt és egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett, miközben egy állami vendéget kísértek – közölte a tartomány rendőrsége, valamint az ügyészi hivatala is.

Német sajtóértesülések szerint az állami vendég Orbán Viktor volt és a balesetben érintett rendőrök az ő konvoját biztosították.

Orbán Viktor, akinek járműve maga nem volt érintett a balesetben, a rendőrség szerint sértetlen maradt és folytatni tudta útját a stuttgarti repülőtérre a tervek szerint.

A közlekedési rendőrség motoros osztaga 11:15-kor kísérte Orbánt, amikor egy 69 éves BMW-s nő be akart fordulni a lezárt útra, amelyen a konvoj haladt. A nő állítólag nem vette észre a lezárást, és összeütközött a 61 éves motoros rendőrrel. A jármű az ütközés erejétől nekicsapódott a 27 éves rendőr motorjának, aki a kereszteződést biztosította.

„Mélyen megdöbbentett bennünket kollégáink balesete” – nyilatkozta Markus Eisenbraun rendőrfőkapitány. „Kollégánk tragikus halálának körülményei teljesen megdöbbentettek bennünket, és az egész stuttgarti rendőrséget sújtják.” A ludwigsburgi rendőrkapitányság vette át az eset kivizsgálását.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top