Connect with us

Sztori

Schobert Lara már Kazincbarcikán él 10 évvel idősebb párjával: ezzel foglalkozik vidéken

Így él most a hivatalosan is edzővé vált fiatal sztárcsemete.

Schobert Lara tavaly év végén költözött Kazincbarcikára 10 évvel idősebb párjával. Az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, hogyan telnek a mindennapjai.

Schobert Lara ezzel foglalkozik

A fiatal lány decemberben hivatalosan is edző lett, bár a családi háttér miatt tartott a vizsgától. Jelenleg Kazincbarcikán heti egy edzést tart péntekenként.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Schóbert Lara (@laraschobertt) által megosztott bejegyzés

Heti négy edzést szeretnék tartani – mesélte Schobert Lara, aki a meglévő mellé még egy kazincbarcikai és egy miskolci alkalmat szeretne beiktatni, ezenfelül pedig még egy várost szeretne rátenni majd erre a listára.

Mindemellett megjelent saját sportkollekciója is, melynek termékei már elérhetők.

– Úgy gondoltam, ha már megvan az edzői képzésem, akkor jó lenne egy saját kollekció is, ezt én álmodtam meg, és már áruljuk a termékeket.

A sztárcsemete tavaly kapta kiskutyáját, Mézit a 20. születésnapjára, aki igencsak mozgékony és elég nagy felelősséget jelent életében.

– Nekem most ő az első, és mindig magam elé kell helyeznem. Minden órámra elkísér.

Schobert Lara azt is elárulta, párjával nagyon jól megvannak, Kazincbarcikán pedig egyre jobban érzi magát, hiszen sikerült mindent áttelepítenie a fővárosból, hogy ne kelljen folyamatosan ingáznia.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top